2012. február 24., péntek 06:00

    Múlnak a gyermekévek

    Írta:

    Az évek múlását sokan sokféleképpen fogják fel és élik meg. Van olyan, aki számára ez kész tragédia és van olyan is, aki egyszerűen csak nem számolja. Az viszont egyértelmű, hogy bármely korról is beszéljünk, a nőket mindig sokkal érzékenyebben érinti.
    De vajon melyik számít tényleges korunknak? A személyigazolványunk által ismert, a kinézetünk alapján ítélt, vagy a belső óránkon keresztül meghatározott? És vajon mennyire számít ténylegesen fontosnak a valós életkorunk?

    Természetesen az számomra is világos, hogy gyerek és felnőtt között bizonyos dolgok miatt egyértelműen különbséget kell tenni. De a bűvös tizennyolcon túl is van még ennek szerepe?
    Ha végig megyek az utcán, csak a legritkább esetben tudom első látásra helyesen megállapítani az emberek életkorát. Célzott beszélgetésekkel (konkrét rákérdezés nélkül) az évjárat már némiképp könnyebben belőhető, de még mindig nagy a hibaszázalék. Kellően sok próbálgatás után, azért ezen képességünk fejleszthetővé válik, de még mindig kérdés, hogy van-e ennek valójában értelme?

    Nekem is van egy tényleges korom, mely sem komolyságommal, sem kinézetemmel nincsen összhangban, így csak akkor szoktam felvállalni, amikor érzem, hogy mások eme adattal sokkolhatóvá válnak. Csak, hogy legyen valami haszna is ennek az adatnak azon kívül, hogy remek azonosítónak számít a bürokrácia kacifántos erdejében. Végül is ennek köszönhetően kapok kétévente plusz egy nap szabadságot is. Ezen túl azonban valahogy nem sok értelmét látom.

    Jelen világunk eleve egyik fő küldetésének érzi, a ráncok és a megélt évek más nyomainak eltűntetését és tökéletes elfedését, ráadásul a tipikus nagymama szerepek is egyre inkább kiveszőben vannak. Valahogy édesanyámat már nem tudom elképzelni hintaszékben üldögélve kötögető, s unokáinak mesét mesélő nagymamaként. Sőt! Valójában a mi családunkban már a regnáló nagymamáknál sem alakult ki ez a forma. Bár a nyári közös sütögetések és lekvár főzések emléke örökké élni fog bennem, ezen túl azonban már nem sok olyan elemet véltem felfedezni bennük, melyekkel még annak idején az olvasókönyvem sorai között találkoztam. És ezt nem negatív kritikaként említem, sokkal inkább csak egy észrevétel. Világunk változik, és ők így boldogok.

    Nincs ez másképp a párkapcsolatok terén sem. Zsenge koromban abban az idealista eszményképben éltem, hogy egy párkapcsolatban mindig a fiúnak kell az idősebbnek lennie. Évekkel később azonban rájöttem, hogy ez az elmélet már a nagyszüleimnél megdőlt. Azóta pedig egyre több ellenpéldával találkoztam. Szerencsére pozitív értelemben. Ettől függetlenül - talán csak én vagyok régimódi gondolkodású - számomra valahogy még mindig fontos, hogy a fiú legyen az idősebb. De hogy mi ennek az oka, arra sajnos nincs ésszerű magyarázatom. (Bár egyesek szerint konkrétan rám nincs ésszerű magyarázat, de ezzel a ténnyel már egészen jól együtt tudok élni.)

    Munkám során is csak a legritkább esetben kerül szóba tényleges életkorom, amikor már érezhető, hogy a saccolással jelentősen mellé lőttek és ez veszélyezteti szavaimnak komolyanvételét. Egyébként én sem tartom fontosnak, hogy ezzel kapcsolatban naprakészek legyenek. Minek?

    Korábban a társadalom azon elemei, akik már egy jelentős életkort megéltek, nagy tiszteletnek örvendtek, mely mára azonban erőteljesen veszni látszik. Egyszerűen más dolgok váltak fontossá. A tiszteletet ki kell vívni, ráadásul ez a „harc” még csak nem is számít könnyűnek. Felgyorsult világunkban annyi – korábban elérhetetlennek tűnő – képesség vált elsajátíthatóvá, hogy ezeken keresztül a kiváltság elérése talán már nem is lehetséges.

    És most erőteljesen gondolkodom, hogy van-e még olyan területe életünknek, ahol a tényleges kornak valaha még volt jelentősége…
    Soraimon ismételten végig futva újra csak arra a következtetésre jutottam, hogy a tortánkon lévő gyertyák száma mára már csak a tüdőkapacitásunkat hivatott felmérni. Illetve a fényképgyűjtők számára egy nagyon jó referenciapont a sorba rendezéshez és ízlésvilágunk változásának felméréséhez. Ezen túl azonban más lényegi pontot nem nagyon véltem felfedezni benne. Érdemes egy ilyen miatt keseregni? Véleményem szerint mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Az élet értelmét nem az évek számai adják, hanem a megélt pillanatok!
     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.