A hét elején kirándulni voltam. Nagy fanatikus lévén az egyik barátomtól karácsonyra jegyeket kaptam a Lord of the Dance szlovákiai előadására. Így aztán, mivel az előadás most hétfőn volt Zsolnán (Zilina), hétfő reggel nekivágtunk a nagy útnak. A nagy út – lévén, hogy a jó öreg, de annál is kisebb Európában lakunk – mindössze négy órán át tartott.

Én alapvetően nagyon szeretek kirándulni, bárhová vigyen is az út, főként kocsival, az anyós ülésben ülve. Mert az ott olyan kényelmes. Onnan lehet látni az egész utat, ott lehet jól hallani a rádiót, ott jön a fűtés a lábamra és főként, hogy ott úgy érzem, teljesen átadhatom magam az utazás élményének. Egyébként meg ugyanúgy kényelmesen lehet aludni, mint hátul és olvasni is nagyon jól lehet, arról már nem is beszélve, hogy milyen pompásan fel tudom pakolni a lábam a műszerfalra.

Az utazás elengedhetetlen kellékei nálam: újság, kispárna, takaró, nasi 1, nasi 2, nasi 3 (szigorúan mind roppant egészségtelen, legalább hatmilliárd kalóriát tartalmazó műanyag valami legyen!), valami isteni szendvics, vagy könnyen kezelhető és hidegen is fogyasztható étel, rengeteg inni, amitől aztán minimum óránként kénytelenek vagyunk benzinkutakra, vagy szimpatikus bokrokra vadászni. Továbbá csakis olyan cd-k, amiket úgy énekelek a kocsiban, hogy beremeg a szélvédő és a sofőr jobb füle néhány napra garantáltan működő képtelen lesz, aztán az szokásos fényképező, mobil, töltők, füzet, toll, kézfertőtlenítő és egyéb nyavalyák.

Nagyon rákészültem, hogy most meseszép tájakon fogunk átautókázni, hegyek és völgyek közt, ahol kis patakok csordogálnak és minden gyönyörű havas és kedves szlovákok vesznek majd körül. Ja, és hogy eszek egy hatalmas tányér knédlit, a kedvenc szlovák ételemet.

A nagy rákészülésemmel szemben mindenki olyanokkal riogatott, hogy: 1. akkora hó lesz, hogy át se jutok az országon, 2. biztos, hogy a rendőrök vagy húszszor meg fognak büntetni, 3. minimum egy kerekemet kiszúrják, és egy ajtómat végighúzzák kulccsal, csak mert magyar vagyok, tehát eszembe se jusson megszólalni az anyanyelvemen.

Oké, oké, gondoltam, de azért a svéd még nem megy valami jól, hogy elhitessem velük, hogy valami északi lányka vagyok, az angolom és a németem pedig pont olyan, ahogy általában a turistáknak.

Nos, minden előzetes félelmem és ismerősök által kreált rémhír alaptalannak bizonyult, a szlovákok maximálisan kedvesek voltak velem. És még svédül sem kellett hozzá tudnom. Nyugodtan beszélhettem magyarul, bárhol, ha pedig kérdezni akartam valamit, mindegy volt, hogy angolul, németül, vagy magyarul teszem, mert egyáltalán nem értették, amit mondtam. Viszont úgy voltam vele, mint Apukám, aki szerint Ő a világ összes nyelvén és még kettőn beszél, szóval mutogattam kézzel, lábbal, és lám csak, mindent megértettek! Így aztán gond nélkül átvettük a szobánkat, könnyedén megértettük, hogy áramszünet van a benzinkúton, úgyhogy bizakodjunk, hogy a tankban lévő benzin elég a következő városkáig (elég volt ;)), nagyon kedvesen elmagyarázták nekünk, hogy a mi székünk az egy szektorral arrébb van (ezt 5 szóban és kb. 65 mássalhangzóval tették), rendeltem isteni knédlit és a Kicsikocsi is abszolút épségben megúszta.

Mindezen kellemes élmények mellé párosult, hogy tényleg nagyon szép helyeken mentünk át, hegyek és völgyek közt, láttam gyönyörű, kristálytiszta patakokat és folyókat, várakat és hatalmas hófödte dombokat. Viszont azt is megállapítottam, hogy a Szomszédéknál minden falu egyforma, és mintha csak muszáj lenne, minden harmadik településen van egy gyár. És rájöttem, hogy nekem annyira a gyárak nem jönnek be. Nem mintha bármit is vétettek volna ellenem, de egyszerűen nem passzolnak a szépérzékemhez. Nagyok, unalmas szürkék és barnák, komorak, büdös füst jön belőlük, mindig van rajtuk valami lekopott felirat és úgy általában olyan barátságtalanok. Szóval azon túl, hogy egy csomó embernek adnak munkát és a legtöbbjükben számomra is valami hasznos és fontos dolgot állítanak elő, még nem találtam meg a pozitívumot. Pedig nem vagyok az előítéletek embere, dehát csúnyák és kész!

Összességében tehát azt kell, hogy mondjam, hogy Szlovákia teljesen rendben van. Én szeretem a sípályáikat, a knédlijüket, a hiányos nyelvtudásukat, a gyönyörű tájaikat (amik igen, tudom, hogy egykoron hozzánk tartoztak, de ettől én még nem haragszom a szlovákokra), és a komor gyáraikat.

Utazni jó, ajánlom bátran mindenkinek!