2010. február 16., kedd 08:44

    Hétvége, avagy túlélni a péntek estét

    Írta: O.

    Általában úgy hétfő reggeltől már (de súlyosabb esetben akár vasárnap délutántól) azzal telik a hetem, hogy várom a hétvégét. Konkrétan a pénteket. Péntekkel jóban vagyunk, a barátságom vele már majdnem olyan bizalmi, mint ama bizonyos hajótörött barátunknak. Szóval Péntek, az mindig csuda jó, hiszen úgy tüntetik fel, mint munkanap, de az esetek többségében ezt néhány habzó szájú főnökön kívül senki sem gondolja komolyan (köztük természetesen én sem!). Pénteken már elkezdődik a hétvége, és mégis, ha el is telik a péntek, még mindig van valójában egy teljes szombatunk és vasárnapunk.

    Pénteket én azért is szeretem, mert péntek délután mindig valami roppant klassz programom van, egyetlen baj ezekkel a programokkal, hogy amilyen klasszak, általában háromszor olyan drágák is. Ez most pénteken sem sikerült másképp. Először is munka után villámtempóval száguldoztam a rég nem látott fodrászomhoz és varázsoltattam végre emberi fejet magamra. Ez igencsak jól sikerült, nagyon büszke vagyok a fodrászomra, a hajamra, és arra, hogy három és fél órát milyen nyugodtan tudok ülni egy helyben. Majd milyen nyugodtan tudok kiadni ezért egy afrikai ország félévnyi GDP-jének megfelelő összeget. A szépségért szenvedni kell, mondják, de hogy ennyire???

    No, sebaj, szóval frissen belőtt séróval elmentem jól leizzadni. Mindezt tettem az általam szervezett remek táncóra keretében. Mert ugye, van az úgy, hogy az ember lánya szerencsétlen hót béna bármiféle mozgáshoz, és bár a szülei kiskorában szerették volna, ha jár mozogni a gyerek, de az annyira alkalmatlan volt mindenre, hogy végül feladták a szülők, a gyerek meg tíz évig szenvedett kóros önbizalomhiánytól. Egyszer aztán jött az az érzés, hogy én úgy akarok táncolni, mint Bijonszé…, vagy Rihannya…, vagy Britni… Akárhogy is, de csábosan, ügyesen, ugrálósan, belevalón, szóval értitek. Ezért szerveztem egy táncórát. Nem volt bonyolult! Végy hozzá egy termet, 5, 6, 10,… számú lelkes barátot és barátnőt, és egy megfűzhető kolleginát, aki ért is hozzá. Na, ebből lett nekem egy szuper táncórám!
    Szóval, itt ugráltam egészen este hétig, amikor is felmentem egy barátnőmhöz, akinek nem régen volt a születésnapja. Ő találta ki azt, hogy először koccintsunk pálinkával. Majd igyunk meg két pezsgőt. Aztán nagyon vicces állapotban látogassuk meg Pirit (macska), onnan menjünk tovább bulizni, ahol igyunk még meg néhány vodkanarancsot és Bloody Mary-t.

    Nem ecsetelném, hogy milyen állapotban értem haza, azt sem, hogy hánykor, főként, mert fogalmam sincs róla. Rémlik, hogy életem leghosszabb taxi útja volt, pedig maximum tíz percig tarthatott, de mégis. Reggel aztán szembesültem vele, hogy milyen bájos állapotban fekszenek egymáson a sálam, a kabátom, a csizmáim, a fehérneműim és a ruhám, természetesen közvetlenül a toalett mellett. Épp ilyen csodás szimbiózisban aludtunk a lavór, a fél kiló kenyér, Piri és én. A „Melyik a kakukktojás?” kérdésre én a kenyeret jelölném be. Fogalmam sincs, hogy milyen indíttatásból aludtam el pont egy fél kilós kenyérrel, de az biztos, hogy ez nem a legkényelmesebb módja az éjszakai pihenésnek, mert reggelre már nagyon fájtak a bordáim tőle.

    A neheze azonban csak most kezdődött. Mit nekem Szörvájvör Só, mikor csinálok én magamnak tizenkét olyan pokoli órát, hogy ahhoz képest Győzike hernyóevése kispista volt!!!
    Bár amúgy józan fejjel sosem ülnék hullámvasútra, sebaj, most aztán tuti megspóroltam egy vidámparki belépő árát, mert egész nap úgy éreztem, mintha fent ülnék rajta, esélyem pedig semmi, hogy leszálljak. Tizenkét órás gyötrelmemből végül az alábbi, amúgy az újabban annyira preferált egészséges életmódommal maximálisan megférő ételsor húzott ki: két csibeburger, kis sült krumpli, valami ocsmány ízű és foszforeszkálós kék színű lötty, egy csomag ropi és egy kis csoki.

    És, voálá, szombat este tízre már majdnem annyira eleven és éber voltam, mint egy öt perces kiselefánt. Kicsit ugyan még koordinációzavaros voltam és fehér, mint a fal, de már legalább nem kellett a lavór és a kenyér hálótársnak ahhoz, hogy biztonságban tudhassam a gyomrom.
    Ezek után ugye érthető, hogy az össz’ vasárnapi teljesítményem, az egy spenótfőzelék és egy kis porszívózás volt. Aznap egyetlen cél motivált: túlélni a péntek estét, és ráhangolódni arra a kellemes, nyugodt, biztonságos munkahétre, ahol nincsenek se gonosz italok, se bulik, se hullámvasutazás, se szülinapos barátnő.

    Illetve, most jut eszembe: pénteken ismét egy szülinapba vagyok hivatalos…

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.