Gyerekkoromban még elég ciki volt használt ruhát vásárolni és viselni. A menő családok csak butikban (akkoriban még nem voltak plázák) beszerzett ruhákban járatták szemük fényét, a többi családokban a tesók, uncsitesók egymás holmijait örökölték (nálam ez ellenkező nemű rokonokat jelentett, így nem volt túl nőies a ruhatáram akkoriban), vagy maradt a használtruha-bolt, ami a kilencvenes évek elején kezdett terjedni. Eleinte magánházakban rendeztek be egy helyiséget erre a célra az élelmesebb vállalkozókedvűek, így délutánonként bepillanthattunk a Szabó család ebéd utáni sziesztájába, miközben húsleves illattól körüllengve vadászhattunk a "kincsekre". Aztán egyre inkább elterjedtek a kifejezetten nyugati ruházatot árusító kisebb üzletek, a second hand-ek, majd megjelentek a csak márkás holmikkal foglalkozok boltok, manapság pedig igazi presztízskérdést jelent, hogy hogy a Gucci / Nike / Zara pulcsidat tízezrekért vetted-e vagy 900 Ft-ért. Persze sokakban maradt az a nézet miszerint "Soha nem vennék olyan cuccot, amit már hordott valaki. Ki tudja mit művelt benne..." Az egyik kolléganőm például már a turkáló szó hallatától rosszul van, míg egy másikkal rendszeresen elmegyünk beszerző körútra, együtt örülünk a ritkaságoknak, aztán salátázunk vagy lángosozunk egy jót. Ez már hagyománnyá vált. A cipőturi biznisz eleinte nekem is kicsit szokatlan volt, de aztán felfedeztem, hogy a kitaposott lábbelik nem kerülnek a polcokra, a cipőfertőtlenítésre pedig tuti receptem van, úgyhogy ma már a cipőket is szívesen szerzem be ezen a módon. De aki még idegenkedik a turizástól annak íme hat ok meggyőzésképpen.
Azt mondják, az 1929-es sokkal nagyobb volt. Azt mondják, lassan már kilábalunk belőle. Azt mondják, volt pozitív hozadéka is. Naná, hogy volt! Hat biztosan.
A magyarországi közlekedési viszonyokat csak közhelyekkel lehet leírni. "A MÁV-ot felkészületlenül érte az a két cm hó, ami máról virradóra leesett, így felsővezetékszakadás miatt a vonatok országszerte legalább két órát késnek." "A MÁV-ot felkészületlenül érte a kánikula, így a sínek labilis állapota miatt a vonatok országszerte legalább két órát késnek." A buszokon a sofőrök a légkondicionálónak és a fűtésnek csak két beállítását ismerik. Vagy egyáltalán nem hűtenek/fűtenek; vagy igen, de akkor úgy, hogy mindenki azt kívánja, bárcsak ne tennék. Az átszállási pontokra mindig úgy érkezünk be, hogy pont lekéssük a csatlakozást. Ha autóba szállunk, akkor drága a benzin, drága az autópálya matrica és drága a téli gumi, meg a nyári is, a kátyúkról pedig már megállapítottuk, hogy nemzeti kincsként kell rájuk tekintenünk. Szóval nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha tanulmányaink, munkánk vagy családunk miatt gyakran vagyunk kénytelenek utazni kicsiny országunkban. De minél nagyobb a gond, annál jobban örülünk, ha felfedezzük a néha végtelennek tűnő utazás előnyeit.
Az "Agymenők" című sorozatban több szülő-gyermek kapcsolat modellje is bemutatásra kerül. Minket ezek közül most a Howard Wolowitz és édesanyja közötti kapcsolat érdekel. Howard annak ellenére együtt él az édesanyjával, hogy megengedhetné magának anyagilag, hogy külön éljen, hogy már elmúlt harminc éves és enyhén szólva sem jön jól ki a drága mamával. Akkor miért is nem költözik el?