A zalai szőlők az ország egyik legérdekesebb és legpoétikusabb vidékén fekszenek: a szelíd hajlású dombok-völgyek különös termőtájat képeznek. A különleges világot különleges természeti környezet jellemzi. Ezen a tájon - éppen ezért - sosem épült ki olyan klasszikus típusú szőlő-monokultúra, mint más szőlőterületeken – a szőlők mindig a délnek futó domboldalak keleti és nyugati lejtőire települtek és fent, a domb-éleken vezető utak mentén sorakoztak hosszú sorban a vakító fehérre meszelt archaikus présházak. Az antik Pannónia óta ismert, hogy szőlőtermesztésre is kiválóan alkalmas termőtáj ez (a „terroir”): a talaj, a klíma és a művelési tradíciók együttese hozta létre a vidék borászatát.
Ismerkedjünk hát meg közelebbről ezzel a különleges borvidékkel. Ahogy a régi, patrióta nemesek egykor mondták: „Fel, Zalába!”
Magyarország 22 borvidékét 7 borrégióba sorolták be. Kettő borrégióba csak egyetlen borvidék tartozik, egyik ilyen a Sopron borrégió, aminek csak a Soproni borvidék a tagja. Ha elkezdünk a Soproni borvidék után kutakodni szinte mindenhol megjegyzik, hogy a soproni az egyik legrégebbi borvidékünk. Konkrétabban a kelták és az ókori Róma által teremtett szőlő- és borkultúra volt az alapja a Soproni borvidék szőlőtermesztésének, borkészítésének. A városra jellemző, hogy más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a szőlőkbe, hanem a városban, saját házaik alá építették. Ez akkoriban nem csak kiváltságot, de nagyobb biztonságot, védelmet jelentett a termelőnek.