Elemek megjelenítése címkék szerint: túra

    2010. október 14., csütörtök 05:00

    Egy tökéletes szombati nap - túra Visegrád környékén

    Mikor a múlt hét közepén megtudtam, hogy a hétvégére is maradni fog a jó idő, már elkezdtem tervezgetni a szombati túrát. Nézegettem a túraútvonalakat a neten és eszembe is jutott egy korábban látott blog, amit biztosan nem találtam volna meg újra, de szerencsére a „tökcsöcs” kifejezés beleégett a memóriámba, és ennek segítségével a gugli is egyből kiadta a keresett oldalt. Ez az emberek, használjunk eredeti kifejezéseket, gondolatokat, mert annak mindig megvan a jótékony hatása, még akkor is, ha első hallásra esetleg nem tetszik valakinek! Pénteken vettem is egy térképet a Visegrádi-hegységről, majd a szükséges élelmiszerek (alma, csoki, víz, szendvicscucc) beszerzése után megterveztem az utamat, ahogy az a mellékelt térképrészleten jelölve is vagyon.

    Kategória: Nyitott szemmel

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.