Túl vagyunk rajta, vége a választások első fordulójának, úgyhogy ha más nem is, akkor legalább ez fenenagy boldogsággal tölthet el mindenkit, főleg azokat, akik képesek voltak órákat sorban állni azért, hogy leadják a szavazatukat. Hát igen… mit is fűzhetnék hozzá, minthogy de csak így zárójelesen, mert ugye mi nem nagyon foglalkozunk politikával, hogy ennél azért többet várnék a leendő képviselőktől. Kérem szépen, mielőtt törvényjavaslatokat adunk be, számoljuk már ki, hogy lehetséges-e az, hogy ha minden szavazót, aki mondjuk Budapestre a 11. kerületbe jelentkezik át szavazni, egy körzetbe zsúfolunk be, akkor elég lesz e vajon a rendelkezésre álló idő, hogy leszavazzanak? Vagy a jövendő köztisztviselőknek jelezném, hogyha látjuk, hogy túl sok ember fog jönni, akkor szóljunk már legalább apunak, hogy gáz van segíts, mert nem fogjuk bírni a strapát! De ez csak egy dolog. A másik, hogy ha már nem sikerül befejezni a szavazást, akkor a hogy mi a fene legyen most döntésthozó bizottságba tegyünk már olyan embereket, akik GONDOLKODNI is tudnak, és nem csak a jogszabályokat igyekeznek betűről betűre betartattni, illetve eltérő módon értelmezni. Mert ugye a választó, aki elmegy szavazni, főleg ha órákat vár, hogy leadja a voksát, az bizonyára a legeslegeslegutolsó pillanatban dönt, és óvni kell, hogy nehogy külső befolyásoltság érje az utolsó pillanatokban, mert olyan hülye szegény, hogy akkor bizonyára rögtön elfelejtené, hogy kire is akart szavazni. Az meg már tényleg vicces, hogy amikor még mindig arról szól a vita, hogy akkor most el lehet-e mondani a részeredményeket, amikor még néhány kispajtás szavaz, akkor az interneten már kint vannak a 69%-os feldolgozottsághoz kapcsolódó eredmények. NNa, szóval ez van, Magyarország én így szeretlek. :)
Hja és igen az internet. Az Előbb lesz ennek a csportnak 10000 tagja, mint választási eredmény! :D facebook csoportnak valóban előbb lett 10 000 tagja. :)