2010. április 22., csütörtök 07:00

    Bizalom

    Írta: O.

    Amikor nagy szavakról és mély tartalmú fogalmakról kell írnom, mindig próbálom valahogy könnyebben megfoghatóvá tenni a dolgot. Így aztán, amikor azon elmélkedtem magamban a villamoson reggel, hogy mi is ez a bizonyos ’bizalom’, arra jutottam, hogy nem más, mint a bűvös ragasztó két ember között. Ami az összetartozás elengedhetetlen kelléke.


    Az emberek általában két nagy csoportra oszthatóak, ha bizalomról van szó: az egyik csoport, aki úgy indít a kapcsolataiban, hogy nem bízik. Szép lassan építgeti magában a másikkal szembeni bizalmat, mint ahogy a kártyavárat szokás. Lépésről lépésre, óvatosan, hiszen egyetlen hibával összeomolhat az egész.
    Én a másik csoportba tartozom. Általában mindenkihez maximális bizalommal és jóindulattal állok, amiből nyilvánvalóan számtalanszor volt már később problémám. Viszont fogalmam sincs, hogy hogy kell bizalmatlannak lenni. Találkozom valakivel, felmérem, hogy szimpatikus-e. Ha nem, akkor eleve nem fogok vele jópofizni, mert az nem az én asztalom. Ha pedig igen, akkor nem is tudom, hogy miként kellene tartani vele a három lépés távolságot.


    Azért szerencsére már sokat fejlődtem és megtanultam, hogy fűnek-fának nem szabad kikotyogni minden apróságot magunkról, mert az emberek egy része gonosz, és csúnyán visszaélhet a naivságommal.
    Van viszont az a bizonyos kör, akikről azt gondolom, hogy bennük bízhatok. Nagyjából. Mert életem során eddig egyedül egy emberben tudtam igazán megbízni, de sajnos Neki már több titkom nem mondhatom el. Mindenki más, legyen akár barát, kedves, családtag, lélekbúvár, akárki, a bizalmam csupán feltételes volt. Nem szeretem kiadni a legbelsőbb gondolataim, holott úgy tűnhet, hogy aki ennyi mindenről képes beszélni, az nyilvánvalóan mindent kitereget magáról. Pedig ez közel sincs így. Vannak dolgok, érzések, amiket mindig megtartok magamnak, mint ahogy azt is kizártnak tartom, hogy én valaha is megbízzam valakiben annyira, hogy tőle függjön a létem, a megélhetésem…


    No, de visszatérve a bizalomhoz, ez mindenképpen elengedhetetlen bárminemű szoros emberi viszonyhoz. És bár nem hiszek a feltétel nélküli bizalomban, de szerintem muszáj, hogy ez az érzés minél szorosabb legyen két ember közt. Hogy honnan tudhatjuk, hogy a bizalom adott két ember között? Talán, hogy azt érezzük, nála letehetjük a lelkünk titkait, nem fog vele visszaélni, hogy elmesélhetjük magunkról a legkínosabb sztorikat is, akkor sem fogjuk mástól visszahallani, hogy bárhol, bármikor lehet rá számítani, és hogy tiszteletben tartja azokat a határokat, amelyekhez mi ragaszkodunk.


    És honnan tudhatjuk, ha valaki visszaélt a bizalmunkkal: ha átlépte ezt a határt. Ha nem adja meg azt a szabadságot, amelyet mi igénylünk, ha vájkál az életünk olyan részében, amelyre nem kapott felhatalmazást, ha bármi, amit tett, csalódást okoz számunkra.


    Vissza lehet szerezni vajon az eljátszott bizalmat? Szerintem egy részét igen, egy részét nem. Ezt úgy értem, hogy bizonyos idő után bizonyára már nem haragudnék annyira az illetőre, de soha többé nem tudnám vele megosztani a titkaim és soha többé nem érezném biztonságban a lelkem mellette. A barátnak odaadjuk a lakáskulcsunk és nem zárjuk be a széfbe az értékeinket, ha átmegy valamiért hozzánk, amíg mi nem vagyunk otthon. A takarítónő is kap kulcsot, csak éppen pontosan tudjuk, hogy mit hova tettünk és kell tennünk azért, hogy az értékeink biztonságban legyenek.


    Az egyik barátnőm azt mesélte, hogy a kedvese szerint mindenki egy esélyt kap. Egyet. Ha azt az egyet eljátszotta, akkor ennyi. Én kevésbé vagyok szigorú. Én nagyon is hiszek a megbocsátásban. Néha talán túlságosan is.  Nálam létezik második esély is, sőt volt és van olyan is, aki már a sokadikat játszotta el. De azt hiszem, hogy időnként tényleg meg kell húzni azt az ésszerű határt, ami után már nincs több esély, bármennyire is fontos nekünk a másik. Hiszen amikor a szeretet helyét átveszi a kételkedés, a bizalmatlanság, a folytonos vizslatás, a cselekedete miatt érzett harag és szomorúság, nos ekkor úgy gondolom, hogy nem szabad csak úgy túllépni.


    Persze az idő, az a bizonyos, az sok mindenre gyógyír, ugye…Így aztán én is bízom benne, hogy olyan emberek, akik bennem vesztették el a bizalmukat, idővel majd meg tudnak nekem bocsátani és talán új alapokra helyezhetjük a kapcsolatunkat. A kérdés persze nyilván az, hogy mennyire ütött éket a kapcsolatunkban a bizalmatlanság…Addig is, míg ez kiderül, igyekszem nagyon rászolgálni a szeretteim és a környezetemben lévők bizalmára és maximálisan tiszteletben tartani azt a bizonyos határt! És ez a jó tanácsom mindenki másnak is…




    Kapcsolódó elemek

    Tovább a kategóriában: « Barátság Virtuális hancúrozás »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.