Bár Budapesten születtem, mégsem mondhatom magam őspestinek. Vidéken nőttem fel, metrót és mozgólépcsőt csak akkor láttam, és akkor használtam, amikor rokonoknál voltam a nagy fővárosban, vagy felugrottunk vásárolni. Meg kell, hogy mondjam nem is tulajdonítottam a mozgólépcsőn való közlekedésnek túl nagy jelentőséget. Az emberek felállnak rá, minél szorosabban, egymás mellé, és játszi könnyedséggel jutnak fel vagy éppen le.
Aztán a középiskola ahova jártam szervezett egy kirándulást Angliába. Külföldi mozgólépcső és metróhasználati szüzességemet Londonban veszítettem el. Katartikus élmény volt a felvilágosodás, hogy abban az országban, ahol mindent fordítva csinálnak, mint normális helyeken, ahol folyton esik az eső, ahol nem adnak sört 18 éven aluliaknak ott az emberek valóban milyen kulturáltan és udvariasan tudnak tömegközlekedni. Egyszerűen beállnak a mozgólépcső egyik oldalára, és azok akik valami oknál fogva sietnének a csatlakozásukhoz, a munkahelyükre, egy randira, vagy csak egyszerűen pisilniük kell, nyugodtan elszaladhatnak a másik oldalon. Nem szívességet tesznek nekik, hanem teljesen természetesnek veszik azt. Mindez tízen-pár évvel ezelőtt történt.
Ezután tovább éltem mindennapjaimat, a fővárosi tömegközlekedéshez továbbra sem volt sok közöm. Volt egy időszak azonban egyetem alatt, amikor hosszabb időt töltöttem Münchenben. Az ugye természetes, hogy Európa egyik meghatározó és gazdag városaként adnak a tömegközlekedésre, és a metróvonalak száma jócskán meghaladta a budapestit, és ezzel a mozgólépcsővel ellátott állomások száma is. És számukra az is egyértelmű volt, hogy csakúgy, mint a közlekedésben, a mozgólépcsőn is jobbra tarts van. Nem állunk úgy össze-vissza, ahogy éppen jólesik, hanem rendes, precíz nép lévén a német bajor igenis sorban áll, és hagyja azon embereket akiknek sürgős dolguk van előre suhanni. Legyen csúcsforgalom, vagy csak délutáni szieszta időszak, az udvariasság nem változik.
Az egyetemi évek után eljött az időszak, amikor én is felköltöztem székes fővárosunkba. Mostmár a tömegközlekedés mindennapivá vált számomra, a metró használattal együtt. És sajnos gondolom ezt nem kell kifejtenem, itt nem azt tapasztaltam, mint az előző országokban. Legyen csúcsidő, vagy csak egy átlagos szombat délután az emberek össze-vissza állnak a mozgólépcsőn. A többségnek meg sem fordul a fejében, hogy ezzel esetleg másokat zavarhat, hogy ezzel akadályozza azokat, akik sietnének, sőt felháborodnak, ha az ember elnézést kér, mert el szeretne menni. Nagyon fontos abban a fél-egy percben megbeszélni a napi pletykát a barátnővel, egymás kezét el nem engedve bizonyítani mindenkinek, hogy márpedig mi egyek vagyunk, satöbbi, satöbbi. Előfordult olyan, hogy a reggeli csúcsban próbáltam előre törni, és udvariasan megkértem valakit engedjen el, és hallottam a hátam mögött, hogy anyukának nem tetszett, hogy egy pillanatra be kellett húzódnia a 17 év körüli lánya mögé.
Ahhoz, hogy Budapesten több metróvonal legyen pénz kell. Nagyon sok pénz. De ahhoz, hogy javítsunk a közlekedési kultúrán csak és kizárólag intelligencia és akarat. Mi magyarok nagyra vagyunk azzal, hogy a lakosságra vetítve a legtöbb nobel díjas magyar. (vagy legalábbis születését tekintve ide köthető) Tehát vonjuk le azt a következtetést, hogy némi nemű intelligenciával rendelkezünk.
Akkor-teszem fel a kérdést-miért nincsen akarat? Miért olyan nehéz jobbra tartani? Miért nem lehet egy piciz odafigyelni? Mert még senki nem mondta? Ez egyébként nem igaz, mert a mozgólépcsők alján és tetején igenis ki van matricázva.
Miért nem lehet elfogadni azt, hogy van, hogy az embernek sietnie kell. Vagy büntetni kéne? Mozgólépcső rendőrséget felállítani? És aki baloldalt akadályozza a forgalmat, azt keményen megbüntetni, és akkor majd legközelebb jól meggondolja hova áll?
Remélem nem. Remélem van bennünk magyarokban annyi intelligencia, hogy ehhez hozzászokjunk, és hamarosan a mozgólépcsőkön is bekövetkezik a forradalom és utána sietős és kényelmes emberek széles mosollyal az arcukon fogják igénybe venni a tömegközlekedés lépcsőzéskönnyítő kiegésztő létesítményeit!