Tuesday, 07 September 2010 07:00

    Irigység

    Written by

    Bizonyára mindannyian ismeritek ezt az érzést. Hazudna az, aki azt állítaná, hogy soha senkire vagy semmire nem volt még irigy. Ez már gyerekkorban kezdődik, amikor rájövünk, hogy a szomszéd kislánynak már görkoris Cindy-je van, nekünk meg még csak a sima öltöztetős. Aztán az óvodában nagyon el tudnak szabadulni az indulatok, főleg, ha a szüleink rendszeresen alkalmazzák a ’Bezzeg a Marika…’ kezdetű mondatokat, aminek egyenes következménye, hogy Marika lesz utálatunk első számú célpontja, még akkor is, ha egyébként nem is lenne vele semmi bajunk. Szerintem a woodoo babák gyártásának gyökerét is itt kellene keresnünk…


    Az irigység aztán még jobban kiéleződhet kamasz- és felnőttkorban, amikor rájövünk, hogy dolgok, amikért mi véres verejtékkel küzdünk és talán sohasem lesz a miénk, másoknak könnyedén az ölükbe hullottak (a padtárs menő Ipod-ja, az egyetemi felvételi, az első lakás…).
    Nos, az irigységet nem szabad szégyellni, de kordában kell tartani, mert bár legtöbbször az érzéseink jogosak, leginkább magunknak ártunk vele. Persze előfordulhat az is, hogy ránk, vagy a helyzetünkre irigy valaki. Azt hiszem, ez sem kellemesebb érzés, mert az irigy emberek sokszor teljesen alaptalan vádakkal illetik azt, akire irigyek. Ilyenkor könnyen áldozatává válhatunk a legrosszindulatúbb pletykáknak és híreszteléseknek. És még a legkeményebb embert is kikezdhetik az ostoba beszólogatások és támadások. Éppen ezért, most jöjjön 6 ok, hogy miért is jó az, ha vannak irigyeink:
    1.    Inkább ránk legyenek irigyek, mint mi másokra. Ameddig ez így van, addig biztosak lehetünk abban, hogy már eljutottunk valahová, amiről mások csak álmodozhatnak.
    2.    Amikor azon kapjuk magunkat, hogy jogtalan és alaptalan megjegyzések célpontjává váltunk, biztosak lehetünk abban is, hogy ismét sikerült valahová előrébb jutnunk, vagy pedig új emberekkel megismerkednünk. Tartsunk egy gyors leltárt és nézzük meg, hogy mi minden lehet ennek az oka. Hihetetlen jó érzés lesz rájönni, hogy már mennyi mindent letettünk az asztalra és hogy mi mindent értünk el.
    3.    Ha pedig az irigység annak tudható be, hogy új emberekkel hozott minket a sors össze, ennek is nagyon lehet örülni, hiszen minden új (akár rosszul induló) kapcsolatból is lehetnek életre szóló barátságok, üzleti kapcsolatok, vagy szerelmek.
    4.    A kritikáknak mindig örülni kell. Ha jogosak, azért, mert van belőlük mit leszűrni és magunkévá tenni, ha pedig nem, akkor gyakorolhatjuk a méltóságteljes viselkedést. Az embernek mindig tudnia kell, hogy mikor nem szabad belemenni egy konfliktusba, hogy mikor kell kellően diplomatikusan reagálni a nyilvánvalóan alaptalan sértéseket. Ettől leszünk még jobbak és még kiválóbbak (amiért aztán persze még jobban fognak egyesek utálni és irigyelni)!
    5.    Sosem lehetünk mindenki számára szimpatikusak. És nem is szabad. Mindig lesznek emberek, akik a saját belső bizonytalanságukat próbálják majd megtorolni rajtunk. Hiszen valószínűleg mi is épp ezt tesszük másokkal. Tegye fel a kezét az, aki még nem kezdte el szidni a szépségverseny győztesét, mert ’ez csak műmell, így könnyű’, és ’egyébként is milyen görbe már az orra’, arról már nem is beszélve, hogy ’ostoba szőke és biztos az egyetemi diplomáját is a Józsefvárosi piacon vette’…Pasiknál ugyanez a helyzet, csak ott meg arról megy a játék, amiről a Tankcsapda is énekelt, hogy
    ’ Az jelenti a rangot
    Hogy mennyire állat az autód
    Mekkora mellű a nőd és hogy
    Meddig bírod feltekerni
    A kocsiban a hangerőt’. Na ugye, hogy mindenki feltette a kezét!?
    6.    Egyet nem szabad sohasem elfelejtenünk: minden helyzet, ami nem öl meg, az erősít! Bizonyára mindannyian cseréltünk volna már valakivel életet, de nem véletlenül éljük pont azt, amelyiket. Legyünk büszkék arra, amit elértünk, tanuljunk azokból a dolgokból, amikben kudarcot vallottunk, legyünk tisztában azzal, hogy minden rosszindulatú, vagy ostoba megjegyzés csak minket erősít és hogy az élet olyan, mint egy Story magazin: a saját életünk celebjei vagyunk. Ha túl szépek vagyunk, az a baj, ha okosak, az, ha sikeresek, az, ha boldogok, az. De a celebség lényege pont az, hogy az élet – minden ellenkező híresztelés ellenére -egy hatalmas habostorta… amelyet időnként szívesen vágnak a képünkbe…Na és? A torta édes és krémes, hát mosolyogva nyalogassuk le!

    És végezetül még egy gondolat. A fityisz.com anno pont azért jött létre, hogy kitörjön a tipikus magyar hozzáállásból, gondolkodásmódból, hangulatból, amelynek egyik vitathatatlan eleme az irigység. A magyar ember szeret panaszkodni, mást hibáztatni a sorsa miatt és persze irigykedni. Elő hát a fityiszes gondolkodásmóddal és ne hagyjátok se azt, hogy rajtatok eluralkodjon ez az érzés (tegyetek ellene, ha valami nem tetszik a saját életetekben), se azt, hogy más kikezdjen Benneteket az irigységével!

    More in this category: « Milettvolnaha? Pornó és virágok »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.