Kedves Olvasóim!

Először is le szeretném szögezni, hogy az égegyadta világon semmilyen képzettségem nincs e téren. Egy hétköznapi nő hétköznapi gondolatait és vallomásait olvashatjátok majd itt, ebben a rovatban. A célom csupán az, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, ami mindannyiunkat érint: a szerelemről, párkapcsolatokról, problémákról, boldogságról.

Az első  téma, amit szeretnék boncolgatni, az a párkapcsolaton belüli tisztelet. A minap olvastam egy ismerősöm blogját, aki nemrég szült. A férje azt írta róla, hogy nagyon büszke a gyermekére, és a szerelmére, aki társa a mindennapokban. Meghatódtam, hogy 13 év után egy férj még így gondolkodik a feleségéről. Úgy látom, hogy manapság nagyon kevesen adnak hangot a valós érzelmeiknek, főleg nyilvános helyeken. Mintha rejtegetnünk kellene azokat, bármi miatt is. Amikor szóba hoztam ezt egy általam szeretett személynek, annyit reagált rá, hogy számára ez felszínes, és nem tudni, hogy a mélyben nincsenek-e ugyanúgy a tipikus problémák, mint máshol.

Elgondolkoztam. Vajon tényleg csak ábránd az, hogy valaki 40-50 évig hűséges maradjon a másikhoz? Vajon tényleg csak túlzott elvárás, hogy tisztelettel beszéljünk a másikkal? Vajon az, hogy egy kapcsolaton belül  ármánykodás van és sunnyogás, az a normális?

Vagy van még olyan, aki valóban hisz az igaz szerelemben?

Kedves Olvasóim! Ti mit gondoltok? Léteznek még tiszta, megbecsülésen alapuló  kapcsolatok, vagy korunk gyermekei túl türelmetlenek, önzőek és törekvőek ennek kialakítására és fenntartására?

Várom válaszaitokat!