Friday, 11 February 2011 06:00

    Evolúció és megcsalás

    Written by

    Minap az egyik kedves kollégámmal folytattam eszmecserét, miért is olyan más férfi és nő gondolkodása, ha érzelmi, párkapcsolati témáról van szó. Beszélgetésünk egyik sarkalatos pontja a megcsalás kérdése és annak érzelmi háttere volt. Mennyire elfogadható ez egy tartós párkapcsolatban? És mi számít egyáltalán annak?

    Az egyértelmű, hogy már a megcsalást is eleve másképp értelmezzük. Mi, nők a testiség megnyilvánulását vesszük a határvonalnak, míg az erősebbik nem képviselői a szellemi síkon történőt. Ha nekik csak a szex jut, az nem kapcsolat. Belegondolva ebbe, egy érdekes paradoxonhoz jutunk, hiszem mi, nők, az érzelgősség királynői jobban el tudjuk viselni, ha párunk féltett titkait meséli el egy másik nőnek, mintha csak fizikai valójuk találkozna. És bár gyakorlatilag mindennapi elvárásaink között szerepel, hogy figyeljen ránk, megértsen, simogassa a lelkünket, mégis ennek hiányát jobban el tudjuk fogadni. Ezt az űrt könnyebben tudjuk pótolni. Miért van ez így?

    Nem tudom, hogy emiatt az evolúciót, a társadalmat vagy a férfiakat okoljam vagy a hármat egyszerre, de mindenképp a külső tényezők játszottak ebben közre. Gondoljunk csak bele, mit mondnak arra a nőre, aki más fiával fekszik össze. Egyszerű logikával elménkbe égett, hogy a testiség mással rossz, az érzelmi terület viszont nem bizonyítható, így ezért nem is vagyunk érte büntethetők. Ha viszont a testiség mással bűn, akkor szemünkben ez a teremtés koronáira is vonatkozik. Ergo, ha lefekszik egy másik nővel, akkor megcsal, tehát nem szeret, és az erősebbek ilyenkor azt mondják: Vége! De most nézzük a másik oldalt.

    Darwin óta tudjuk, hogy az evolúció során mindig azok az egyedek számítanak alfának, akik a lehető legtöbb (egészséges) utódot nemzik fajuknak. Ehhez pedig elengedhetetlen a szex. És hogy a génállomány változatos maradjon, így több nőnemű egyeddel kell mindezt véghezvenni. Tehát a lehető legtöbb nővel történő szex ebben az értelemben evolúciós kötelesség. És ha a nő is így tesz, csak az evolúciós diverzitás megtartását szolgálja, illetve a nő küldetése a tökéletes génállomány megszerzése az utódok számára, ezért elvben nem büntethető. Egyértelmű és világos. Racionális. És nagy átlagban, ha a két megcsalási síkot vesszük, akkor az urak ezt tekintik az enyhébbnek. Ugyanakkor a férfiak között is akadnak úgymond gyengébb egyedek, melyek úgy próbálják megtartani nevüket – génállományuk tisztaságát -, hogy birtokolni próbálják párjukat, társadalmi korlátokkal zárják ki a konkurenciát. Ehhez jön hozzá az önértékelésük javítását szolgáló mechanizmus. Ha nekik nem sikerül az alfastátusz elérése, akkor a nő se „henceghessen” ilyennel, hiszen milyen visszhangja lenne. Abba már nem is mennék bele, hogy a „férfiak mint felsőbbrendű lények” világkép is csak rontott a helyzetünkön. Volt idő, amikor elfogadottá vált, hogy nekik mindent szabad, nekünk meg tűrnünk kell. Hosszú évek folyamán a társadalomba beleivódott ez a felfogás, és talán ez a kulcsa a nőkkel szembeni merev elvárásoknak.

    Ha a nő a szellemi-lelki kielégülését másnál keresi, az már nem fogható semmilyen elemi, ösztöni tényezőre, egyértelműen az összenemillőséget jelképezi. Hiszen ez az a tényező, melytől a szexpartner társsá vált, melytől ő a kiválasztott, a biztos pont. Ha ez elvész, a kapocs a férfi számára megszűnik, a kapcsolat értelmetlenné válik.
    Mi erre a kérdéskörre nem tekintünk ennyire szigorúan. Problémáinkat beszélgetések láncolatával oldjuk meg, kommunikálunk, ha kell, ha nem. Ez számunkra egy olyan természetes folyamat, mint a levegővétel. Nem mindenkivel osztunk meg mindent, vannak azért bizalmi szintek, de ebből nem csinálunk olyan nagy ügyet. Attól, hogy mással beszéli meg a problémáit, még nem tekintjük hűtlennek. Nem esik jól, de amíg fizikailag csak a miénk, addig képesek vagyunk szemet hunyni felette.

    Viszont most végiggondolva, egy újabb logikai csavarhoz érkeztünk. A férfi a nőben a társat keresi, az érzelmeket; mégis a testiséget tiltja. Ebből eredően a nő, ha nem teljesen boldog, keresi a kiskapukat, mivel az egyik út a társadalmi normák alapján bűn, így a hozzá amúgy is közelálló másikat választja. És nem is sejti, hogy ez gyakorlatilag csapda.

    Mi erre a megoldás? Kommunikáció! Beszéljük meg egymással elvárásainkat, igényeinket. Csak elkezdeni nehéz, utána már jönnek maguktól a gondolatok. De fontos, hogy legyünk nyitottak. Ne utasítsuk el a másik véleményét, csak azért, mert más. Legyünk modernek, merjünk változtatni boldogságunk érdekében!

    More in this category: « Pornó és virágok Mágnes »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.