Itt a nyár, a flörtölés és a csajozás és a pasizás ideje. Ki könnyed futókalandban, ki tartós kapcsolatban gondolkodik. A módszerek eltérőek lehetnek, de szinte mindig ott van a kérdés: Vajon mit gondol most rólam? Hogy érez irántam?

Női „tudományos” magazinok és internetes portálok százai foglalkoznak a kérdéssel, milyen jelek utalnak arra, hogy tetszel-e a kiszemeltnek. Vannak kutatásokkal alátámasztott és légből kapott ötletek egyaránt. És ahogy olvasom ezeket, valahogy mindig az jön le: nőként ezeket mind értenem kellene. Talán azért némiképp jobb a jelfelfogó rendszerem, mint egy férfié, de - szégyen ide vagy oda - be kell vallanom, hogy valahogy még nem vált részemmé ezeknek a folytonos dekódolása. Lehet, hogy velem van a probléma és csak én vagyok a vakhangya az érzelmek világában, de nekem a cikkekben felsorolt jelek sosem tűnnek igazából egyértelműnek. Mármint lehet, hogy mindez csak véletlenek egybeesése, vagy csak egyszerű szimpátia, melyet a sok cikk hatására túlértelmezünk és belelovaljuk magunkat egy gyakorlatilag a média által felfújt lufiba. És amikor kipukkad és lehuppanunk, nem értjük, miért történt ez velünk. Hihetünk egyáltalán ezeknek az apró jeleknek?

És amikor már kezdtem kétségbeesni radarommal kapcsolatban, elkezdtem olvasni a másik oldalnak szóló cikkeket. Az erőteljes jelek szükségességét hangsúlyozták. Csak azt nem értem, ha tudják, hogy ők nem ismerik fel az apró jeleket, mert erre genetikailag nem alkalmasak, akkor velünk miért akarnak kiszúrni? Hát hol van az egyértelműség, a kezdeményezés, a bátorság? Fiúk! A lányok nagy része ugyanúgy nem tudja egyértelműen azonosítani az apró jeleket, mint ti. Ha érdekel titeket egy lány, akkor mutassátok meg neki. Nem kell lerohanni, de érzékeltessétek vele, hogy kedvességetek olykor tényleg csak neki, az ő különlegességének szól, és higgyétek el, értékelni fogja és egyértelmű jelekkel hálálja meg. Igaz, hogy jók tudnak lenni a kezdeti, bátortalan „vajon bejövök neki” játékok, de nem szabad túlzásba vinni, mert ha nem válik egyértelművé a helyzet, akkor a kezdeti finom utalások elhalványulva a „talán igaz sem volt” kategóriában végzik.

Elgondolkodtató kérdés, ha mi, nők olyan jók vagyunk az értelmezésben, akkor miért is van szükség arra a sok cikkre. Véleményem szerint az értelmezésben ugyanúgy erőteljes kihívásokkal küszködünk, mint a férfiak. A különbség csak annyi, hogy mi minduntalan keressük a jeleket, míg a másik nem sokszor a visszajelzéseket figyelmen kívül hagyja, mondván, úgyis túl bonyolult. Én a részemről időnként örülnék, ha az illető feje felett egy buborékban megjelenne, hogy mégis mit érez, mit gondol… Vagy csak egy egyszerű smile, mely a valós érzéseket mutatja akkor, amikor a süni jelmezbe bújva játssza az érdektelent vagy éppen a macsót. Sokat lendíthetne egy-egy kapcsolaton. De ha ez így még egyelőre nem is megoldható, attól még lehetünk egyértelműbbek. Ki kell próbálni ezt is. A nyár csak ránk vár! Hát hajrá!