Tudom, hogy eddig a Társas-játék című rovatba főleg párkapcsolati témák kerültek, de ma egy teljesen új kapcsolatról szeretnék Nektek mesélni. Egy olyan szeretetről, ami messze meghaladja az emberek egymás közötti önző és kisajátító érzelmeit

Ilyen szeretet van köztem és a kis vörös kandúrom között is. Hatalmas nagy szerelemben élünk mi ketten, amióta csak elhoztam a szülőhelyéről. A kis vörös gombóc, akit Pirinek neveztek el egykori gazdái, azóta már hatalmas szőrgolyóvá nőtte ki magát, és időközben kiderült az is róla, hogy Piri bizony fiú. Szóval, adott Piri, a kandúr, aki fél éves kora óta (kiherélés ide vagy oda), módszeresen összepisil mindent. Nem kíméli sem a kanapét, sem a fürdőszobaszőnyeget, sem a lavórt, sem a vadiúj fotelemet. Ez utóbbit egy nap alatt négyszer sikerült megtisztelnie, melynek következtében heroikus küzdelmek árán kimostam, majd kis segítséggel, a mintegy harminckilósra duzzadt vizes párnát kiraktam a kertbe. Igen, a kertbe, ahol éjszakára úgy megfagyott a vizes párna, hogy nagy sárga jégcsapok lógtak ki belőle. ’Jóvanna’, a teljes fertőtlenítésre mentem rá, baktériumölő, mosószer, forró víz, jeges szellő…Ne mondja senki, hogy nem vagyok elég alapos!

Azóta Piri ül a fotelem üres váza alatt és baromira élvezi, hogy neki lett egy új játszótere. Arra még nem jöttem rá, hogy az azóta csonttá fagyott, és még mindig 30 kilós párnát hogy fogom becipelni, és kiengedni a miniatűr lakásban (ahol erre természetesen semmilyen alkalmas hely nincsen), de a gazdik sorsa már csak ilyen. Először dorgálunk, majd miután a kis kedvenc dorombolva, vagy farkcsóválva bújik hozzánk, szinte magunktól és mosolyogva söpörjük össze a hajnal 3-kor összetört poharat, mossuk ki a nálunk ötször nagyobb kanapé- és fotelpárnákat, szárítgatjuk a bepiszkított ágyat és költözünk át az épphogy megszáradt kanapéra, főzünk új ételt, mert az elsőbe egy fél pillanat alatt már bele is nyalt a kis dög, szóval még hosszasan sorolhatnám.

És mindezek ellenére a napom fénypontja, amikor este arra ébredek, hogy nem tudok megfordulni, mert az a pihepuha, meleg, az orrsövényferdüléses nagybátyám horkolását meghazudtoló hangerővel doromboló szőrkupac éppen ’kiskifliben’ fekszik a lábamnál.

Kedves Olvasóim! Gondolom sokatoknak volt már hasonló élménye, legyen szó akár vadászgörényről, pókról, cicáról, kutyáról, sündisznóról, vagy halakról. Kötődünk hozzájuk, mert annyira jó valakit/valamit feltétel nélkül szeretni, és általa szeretve lenni.