Az idei húsvét is eltelt, és ha másért nem is lett volna jó, akkor ismét kiélvezhettünk egy frenetikus hosszú hétvégét.
Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, ünnepekkor a legtöbben hazamegyünk a családunkhoz. Mivel az utóbbi időben magamhoz képest egész sokat voltam otthon, így úgy döntöttem, hogy idén nem megyünk haza, hanem összejövünk a szerelmem testvéreivel és sütünk-főzünk.
Végül aztán, jött otthonról egy telefon így győzött a ’haza kell mennünk’-érzés. Teljesen meg is lepődtem magamon, annyira sziklaszilárd volt az elhatározásom, hogy idén Pesten töltjük a húsvétot, de aztán előtörtek belőlem a gyerekkori érzések. A Kedves először nem is nagyon értette, hogy miért pörgök ennyit ezen a húsvéton: nagytakarítás, nagybevásárlás, ünnepi dekoráció, kb. hat féle sütirecept kiválasztása, alapanyagok beszerzése, minimum hat órásra tervezett sütögetés, egyebek. Aztán amikor szombat reggel, mintegy megnyitva a húsvéti hétvégét olyan reggelit rittyentettem, hogy a szava is elállt, akkor elmeséltem neki, hogy ha valami igazán pozitív gyerekkori emléket kellene említenem, akkor azok a cserkeszőlői és szálkai húsvéti hétvégék voltak. Anyukám nem igazán szerette a locsolkodókat és az átjáró házat, így aztán mi minden húsvétkor elutaztunk.
A menetrend szinte mindig ugyanaz volt: Anya már jóval húsvét előtt őrületes nagytakarításnak vetette alá a házat, ablakpucolás, függönymosás, mindent lepakolós portörölgetés, aztán indulhatott a sütés-főzés. Sonka, tojás, retek, újhagyma, körözött, kalács, kocsonya. Húsvét hétfő reggelén (inkább hajnalán) pedig már előre rettegtem, ugyanis a fiúk szokása az volt, hogy jól behűtött szódával bespricceltek a paplan alá, amitől persze vízben úszott a teljes ágy, és a pizsamám is. Ezek után persze esélytelen volt visszafeküdnünk, úgyhogy az a nap mindig kb. hajnal ötkor kezdődött. A jó része ezután jött, a csapat anyukái csoki tojásokat rejtettek el a kertben minden felé, és persze az a gyerek győzött, akinek a legtöbb került a kosarába.
Imádtam ezeket az össznépi húsvétokat! Imádtam a velem egyidős gyerekekkel játszani, imádtam a hajnali levegőt, imádtam a párás fűben tojásokat keresgélni, a bőséges reggeliket, a társasozásokat, a nevetgéléseket, komolyan, visszanézve még az is jó volt, mikor csurom vizesen vacogtam és forraltam a bosszút a fiúk ellen.
Így aztán nem csoda, hogy végül győzött a ’honvágy’, összekaptuk magunkat és hazautaztunk. Érdekes, mert ahogy öregszem, hatalmába kerít az az érzés, hogy néha annyira természetesnek vesszük, hogy velünk vannak azok, akiket szeretünk. Pedig higgyétek el, tudom, hogy nem lehet természetesnek venni! Ahogy telnek az évek, és drága jó nagymamám is egyre szebb korba ér, úgy vagyok vele, hogy könnyelműség lenne nem kihasználni azt az időt, amikor még a szeretteimmel lehetek.
Otthon aztán sorra látogattuk a családot, és arra kellett rájönnöm, hogy az ember valahogy úgy van a családjával, ahogy a főzelékekkel. Iszonyatosan nehéz megtalálni az egyensúlyt a gyermeknevelésben, és ahogy elnézem a környezetem, jó, ha egy kezemen meg tudom számolni, hány barátom van jelenleg tényleg jóban a szüleivel. Szinte mindegyikük cipeli a szülők által elkövetett hibák súlyát, és a gyerekkorban/kamaszkorban felhalmozott sérelmeken túlnőni és megbocsájtani iszonyatosan nehéz folyamat. Dehát a szüleink is emberek, ők is hibáznak, és valószínűleg a legtöbbjük nem szándékosan vétett ellenünk.
Idővel, ha szerencsések és kellően bölcsek vagyunk, akkor eljuthatunk erre a felismerésre, és egyre inkább igényelni fogjuk a szüleink, sőt, még akár a 75. rokon társaságát is. Mert, mint azt említettem, a család kicsit olyan, mint például a spenót: gyerekkorunkban annyira tukmálták ránk, hogy besokalltunk belőle. Arra vágytunk, hogy majd mi alakíthassuk ki a saját ízlésvilágunkat, környezetünket, mi választhassuk meg, melyik főzelékből kérünk. Aztán, ahogy telik az idő, rájövünk, hogy gyerekkorunkban nem véletlenül nyomatták annyira a spenótot, hiszen nem csak finom, de egészséges is. A család is ilyen: bár nem mi választjuk meg őket, de mégis, a gyerekkori emlékek, a felelősségérzet és a vér összeköt bennünket.
Egyetek spenótot és látogassátok meg a családotokat minél többet!