2010. március 08., hétfő 19:21

    Hűség-hűtlenség

    Írta: O.



    Egy barátommal gyakorta boncolgatjuk az élet nagy kérdéseit. Ez amolyan munka közbeni hobbi nálunk, míg más a cigiket szívja sorra a konyhában, mi a virtuális nappalinkban elmélkedünk.

    Megfigyeltem már, hogy szinte mindig mindenről máshogy gondolkodunk. Kettőnk közül Ő a komolyabb felfogású, és amikor néha elmondom az én véleményem egy-egy dologról, megesik, hogy az azokra adott válaszai, vagy kérdései hallatán kissé elszégyellem magam. Holott tudom, hogy nincs miért, Ő így látja a világot, én meg úgy.
    Egyik állandó visszatérő témánk a hűség. Ez az a kérdés, amiről amúgy is nagyon megoszlik az emberek véleménye. Állítólag én a dologról elég sajátságos nézeteket vallok, pedig nem hinném. Csak kevésbé rózsaszín ködöseket, mint ahogy azt a társadalom olyan szépen belevéste a köztudatba: ha van valakid, akkor légy hűséges, ne tégy semmi olyat, ami csak egy kicsit is ellentmond ennek!


    Én nem tudom, hogy ezt az egész monogámiás dolgot ki találta ki, de szerintem borzalmasan ellentmond az emberi természetnek. Az ember ösztönlény. Persze, persze, tudom én, hogy azért kaptuk az eszünket, hogy azt használjuk, és hogy kellő mértékben háttérbe tudjuk vele szorítani az ösztöneinket. Mégis, szerintem ez valami rémesen nyakatekert módon van kitalálva. Azt a nagyon nyilvánvaló esetet leszámítva, amikor két ember úgy talál egymásra, hogy gyökkettő másodperc alatt világossá válik számukra, hogy őket az Isten is egymásnak teremtette, általában nem nagyon tudjuk, hogy egy kapcsolatból mi fog kikerekedni. Az elején még csak puhatolózunk, ismerkedünk, latolgatunk. Tegyük fel, megszeretjük a másikat, komolyan gondoljuk! Telik-múlik az idő, mi pedig sorra utasítjuk vissza a lehetőségeket, mondván, ilyet nem szabad. És aztán egyszer csak huss, véget ér a kapcsolat. Ott maradunk a hűségünkkel, meg a kihagyott lehetőségeinkkel. És elégedetten vállon veregethetjük magunkat, hogy legalább az erkölcsi tartásunk az megmaradt…

    Nyilvánvalóan ezt az ember legtöbbször csak utólag tudja mérlegelni, hogy azért a valakiért megéri-e kihagyni másokat. Azt hiszem, hogy amikor nagyon nagy a rózsaszín köd, akkor nem is látunk tovább a párunknál. Így aztán attól a pillanattól kezdve, hogy valaki más is felkeltheti az érdeklődésünk, el kellene kezdenünk azon agyalni, hogy mi nem stimmel odahaza. Mégis, én a saját példámból tudom, hogy nem tudtam még soha senki iránt annyira odalenni, hogy megszűnjön a külvilág. Mert a kísértés folyton ott lihegett a sarkamban, mindenféle izgalmas fiú képében. És bár az esetek 99,9 százalékában ellen tudtam állni neki, nem mondom, hogy jól esett.

    Szóval, a kérdésre, hogy mi számít megcsalásnak, én úgy szoktam válaszolni a barátomnak, hogy az, amikor már tervezel a másikkal. Szerinte meg a csóknál kezdődik. Sőt, fogadni mernék rá, hogy az én nagyon erkölcsös barátomnak még egy húzósabb flört is már ez a kategória. Így aztán a válaszom hallatán nem csodálom, amikor felszisszen. Mi az, hogy amikor már tervezel a másikkal? Mi van a csókkal, a szexszel?

    Nos, a csók számomra semmiképpen sem tartozik a megcsalás kategóriájába, holott mindenfajta szexuális élmény közül a legveszedelmesebbnek tartom. A csók a szex előszobája. Itt dől el, hogy belépek-e valamibe, vagy sem. Ha a csók nem jó, akkor nem is érdekel a többi. Mert egy jó csók az egyszerre gyengéd, szeretgetős, ugyanakkor kellő mértékben mohó és kíváncsi. A csókból le tudod mérni, hogy az illető valami halvérű lagymatag-e, vagy önző alak, akit csak az érdekel, hogy megkapja, amit belőled akar. A csók nem pusztán ajkak és nyelvek találkozása, a csók az cinkos érintések, bújós ölelések és visszafogott lélegzetvételek találkozása.

    De mivel a csók sokszor csupán olyan, mint egy pohár víz a nagy bulizásban, csak szomjoltásra kell, vagy csak non-verbálisan kifejezett bók, miszerint igen, tetszel, kívánlak, ezért semmiképp sem tudom halálos bűnnek tekinteni.
    Továbbmegyek: nekem ilyen az alkalmi szex is. Bár én nem tartozom a műfaj lelkes rajongói közé, tisztában vagyok vele, hogy a férfiak többsége és a nők egy jelentős hányada is igen. És így van ez jól, nem kell mindig mindent annyira komolyan venni. Van az úgy, hogy meglátunk valakit, aki annyira erős hatással van ránk, hogy nem szeretnénk kihagyni. Ezt nyilván mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy meglépi-e vagy sem. Nekem mindig is egy volt a fontos: csak én ne tudjak róla. Legyünk már annyira tisztelettel a másik iránt, hogy ha a bőszen elvárt társadalmi szabályokat nem is tudjuk betartani, ne hozzuk a másikat abba a helyzetbe, hogy rá testáljuk a döntést: lapátra tesz minket emiatt, vagy sem.

    Mert azért azt a tényt nem szeretném elvitatni, hogy a hűtlenség az fáj. Baromira. És nem tartom korrektnek, hogy a nyakamba sózzák az infót: bizony, drágám, hát Mancikával sikerült összehoznunk egy kis ’lámúrtuzsúrt’ az irodai bőrkanapén, megértem, hogy most rosszul esik, de szeretném, ha megbocsátanál és menne tovább a mi boldog kis kapcsolatunk. Na, ilyet nem játszunk! Mondjuk azt, hogy mai eszemmel úgy gondolom, egy életünk van, hozzunk ki belőle annyit, amennyit csak lehet, de lehetőleg úgy, hogy az másiknak minél kevésbé fájjon. Szóval, én NEM AKAROM TUDNI. Se most, se soha. Az alkalmi szexek, csókok, akármik tartozzanak arra a két emberre! Mert aztán, tegyük fel, hogy nem tudom helyén kezelni a dolgot, Mancika és a párom fog beugrani a bőrkanapés műveletükkel minden egyes alkalommal, amikor mi ketten készülődnénk éppen valamire, ebből aztán jön az, hogy én milyen görcsös vagyok, mert nem szexelünk, és milyen rémes alak, hogy egy ennyi kis semmiségen sem tudok túllépni, pedig a kedves hogy teper.

    Viszont egyértelműen és maximálisan hűtlenségnek tekintem azt, ha Mancika nem csupán alkalmi tűzoltásra kellett, hanem Mancikával lehet borozgatni esténként, miközben szívünk rejtett titkairól beszélgetünk vele, ha fogjuk a kezét és hozzábújunk, mondván Mancikával olyan megnyugtatóan jó lenni, mint otthon soha, vagy ha a határidőnaplóban már ott virít egy két hónappal későbbi bejegyzés arról, hogy Mancika meg én megyünk együtt kirándulni. És amikor felkelünk, Mancika az első gondolatunk és a nap végén az utolsó. Ő kapja azt a nyakláncot, ami iránt a feleségünk már olyan régóta áhítozik, és amikor a fejünkben van egy kép, ahol Mancika és mi nagy békében és boldogságban éldegélünk egy lakatlan szigeten, ahonnan csak akkor térünk haza, ha elfogyott a tiszta alsónk és kéne valami kaja, amit a feleségünk viszont olyan csodásan tud elkészíteni…Gondolom, értitek a különbséget. Tervek, álmok, remények, közös célok. Nálam ez a megcsalás.

    Éppen ezért úgy gondolom, hogy attól a ponttól, hogy észrevesszük magunkon a ’jobb itt, mint otthon’ érzést, akkor nagyon sürgősen el kell kezdeni mérlegelni, mert ettől a ponttól sérülnek a felek. Sérül a mit sem sejtő harmadik, aki éli a párjával a hétköznapokat, ő mos, főz rá, várja haza, dédelget egy közös álmot a fejében, bízik az illetőben. Sérül a kettős életet élő személy is, hiszen folyamatos hazugságban van a másik két féllel, de főleg önmagával szemben. Azzal áltatja magát, hogy ez így jó, pedig nem. Persze, benne maradni a biztosban, az baromi kényelmes, csak éppen kérdés, hogy van-e így értelme. Kockáztatni mindig is veszélyes játék volt, ezt nagyon sokan nem merik meglépni. Felépítenek magukban egy képet a tökéletes életről, ahol az egyik felében van a biztonságos otthon, ahol szeretik, bár folyton van valami veszekedés, vagy nem olyan jó a szex, vagy csak már unalmasak ugyanazok a párbeszédek, és ott a másik életünk, ahol minden újdonság, izgalom, móka és kacagás. Ami nincs meg az egyikben, megvan a másikban. A kép tökéletes, pont úgy, mint egy háromdimenziós film a spéci szemüvegen át nézve…csak ha levesszük a szemüveget, kettéesik a kép és már nem is olyan bámulatos.

    És sérül a szerető is. Mert kevés ennél megalázóbb helyzet van. A szerető tudja magáról, hogy valamiben jobb, mint a ’konkurencia’, de nem a teljes személyét és egyéniségét értékelik, csak azokat a kis darabokat, amelyekkel be lehet tömni az ideális kapcsolatban keletkezett réseket. Alkalmazkodni kell két emberhez, akiknek van egy közös életük, várni a másikra, beérni azzal a pár órával, ami jut neki, miközben mindenki a szeretőt tartja hibásnak. Ezt mondjuk sosem értettem. Ha a kapcsolatban élő nem akar félrelépni, akkor lehetek én Angelina Jolie is, akkor sem kellek. Tehát számomra egyértelműen az a saras, aki foglalt, és mégsem mond nemet. Időnként bele szoktam olvasni egy olyan topikba, ahol szeretők mesélik el a fájdalmaikat. Nem mondom, kevés ennél kiszolgáltatottabb, gyötrőbb, kiborítóbb lelki állapot van. Persze, nyilván nem kell belemenni, mondják sokan, de ez nem ilyen egyszerű. Mert igenis van az úgy, hogy két embernek végig kell küzdeniük a maguk csatáit, mindketten kapcsolatban élnek (vagy legalább az egyik fél) és végül mégis kiforrja magát a dolog és egy hatalmas szerelem lesz belőle. Láttam már ilyet, nem egyet, nem kettőt. Harminc éves házasságból kilépve is rátalálhat az emberre a ’bigláv’.

    Végezetül, hogy ne csak az én okoskodásomat olvassátok, utána néztem az értelmező kéziszótárban, hogy mit ír a hűtlen fogalomra:
    1.    Aki már nem hisz valakiben/valamiben és nem tart ki mellette,
    2.    Aki mással szexuális viszonyt folytat.
    Természetesen belinkelhetnék itt most Nektek ötmillió okos elmélkedést arról, hogy mi a hűtlenség, ezt mégis mindenki maga érzi. A lényeg, hogy amikor benne vagyunk egy kapcsolatban, rögtön az elején adjuk a másik tudtára, hogy nálunk mi fér még bele és mi nem. Aztán meg próbáljuk magunkat ehhez tartani. Így talán a lehető legkevésbé fogunk belekeveredni zűrös és fájdalmas helyzetekbe.

    Kedves Olvasóim! Várom a véleményeteket a fenti témával kapcsolatban, gondolom, mindenkinek van hasonlóan kiforrott véleménye, írjátok meg!





    http://metropolita.hu/wp-content/uploads/Infidelity-web%282%29.jpg
    http://tv24.hu/images/gallery/412/6319_267x225.jpg

    Tovább a kategóriában: « Nem kellesz eléggé Pár-beszéd »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.