Kezdhetném hangzatos körmondatokkal, de a tények makacs dolgok: én egy zabagép vagyok. Imádok enni, és ezen jó szokásomról nem is kívánok lemondani. Egyszerűen döbbenetesnek tartom, hogy vannak emberek, akik számára a táplálkozás nem több, mint egy tankolás. Esznek, mert máshogy nem működünk, de ennyi. Persze tudom, hogy én a másik véglethez tartozom, de mint hedonista, nem is tehetném ezt máshogy. Így történt hát, hogy május hónapban egy kicsit belecsaptam a lecsóba (jajj, hát most mit szóltok, micsoda evős kifejezést találtam ide!?), és két hét alatt hét különböző étteremben fordultam meg...

Ursha egyik alkotásával konkrétan a munkahelyemen, a kis konyhában találkoztam, egy kolléganőm nyakában. Megdicsértem, mert olyan szép színe volt a nyakláncának, mire a kolléganőm közölte, hogy igen, tudod, Orsi csinálja kávés kapszlikból. Ezen mondat hallatán igencsak elkerekedett a szemem, mert egyrészről nem tudtam, hogy az alig két irodával mellettem ülő druszám ilyen kincseket tud készíteni, másrészről eszméletlen egyedinek tartottam az ötletet, hogy elhasznált kávés kapszulákat alakít át ékszerekké.

Megismerkedésünk szinte egy véletlennek köszönhető, de amolyan 'szerelem első látásra' volt. Amikor Ágival, azaz a CsipkeDesign.hu egyik tagjával találkoztam, tudtam, hogy itt olyan energiák indulnak majd útjára, amiből sok különleges és jó dolog fog születni. És így is történt. Hiszen Ági is rengeteg mindenben olyan, mint én, folyamatosan pörög, találkozókra jár, mindenkivel kedves és imádja, amit csinál. Ez meglátszik nem csak a munkájuk minőségén, hanem az ügyfelekkel kialakított kapcsolataikon is. Még tovább növelte az elismerésem az, hogy Ági a világ legszebb kék szemű kisfiújának anyukájaként csinálja mindezt. Szóval, nézzétek el nekem, rém elfogult vagyok!

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról.

Ma egy igazán különleges hely különleges történetét hallhatjátok Zsófitól, a Karácsonyház egyik vezetőjétől. Mintha nem is a valóságban járnánk, olyan érzés ide becsöppenni. Gyerekkoromban valahogy így képzeltem el a Mikulás otthonát is, ahol apró kis manók segédkeznek neki. Mai cikkünkkel a hógömbök, rénszarvasok és megannyi apró csoda világába kalauzolunk Titeket! Tartsatok velünk!

Ikrek vagyok és bár sokféle horoszkóp sokfélét ír, az már egyszer biztos, hogy örök kíváncsi vagyok és kb. minden érdekel. Kipróbáltam már a néptáncot, a hip-hop táncot, a tűzzománcot, az üvegfestést, voltam már kórista és írok elég régóta, imádok biciklizni és még jobban utazni, gyűjtöttem már levélpapírokat és ásványokat is, odavagyok a főzésért, és lassan egy éve már, hogy sütni is elkezdtem.

Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen az embernek valamilyen hobbija, amit szívvel-lélekkel űzhet, mindegy, hogy az olvasás, a hűtőmágnes gyűjtés, vagy épp hegymászás. Persze még inkább 'hasznosnak' tartom, hogy ha ez a hobbi valami kreatív tevékenységet foglal magában. Szerencsések azok, akiknek minden napjuk a kreativitás jegyében telik, nem csoda, ha ezek az emberek imádják a munkájukat. Mert hát mi is történik velünk alkotás közben?

Az egész úgy kezdődött, hogy nyaralni vágytunk, és ahogy az nálunk lenni szokott, minden egyes kis részletét mi szerveztük az útnak. Leboltoltuk Ernővel, hogy az én dolgom a keretterv biztosítása, az övé a részletek, kiváltképp a sport és a szállás kérdése. Így történt aztán, hogy mivel olcsó és jó szállást szerettünk volna, gondoltunk egyet és regisztráltunk a couchsurfing.org-ra.

Ki ne emlékezne még gyerekkorából (húsz év alattiak most ne hördüljenek fel nagyképűen, ha kérhetem!) azokra a bizonyos tejivókra. Imádtam. Nálunk, Kecskeméten a Skála (Centrum) Áruház aljában volt, mindig kígyózott a sor és én legjobban a porcukorral bőségesen meghintett tejfölös túrógombócot imádtam. Mondjuk, egy nagy bögre kakaós tejjel. Anyával jártunk oda, óvoda, majd iskola után. Nem tudom, hogy mikor tűnt el az üzlet onnan, de nekem ez (és a buszpályaudvarnál lévő hamburgeres bódé) volt az egyik kedvenc kajáldám kiskoromból.

Ma a fővárosi (bár akár mondhatnám országosnak is) gasztro-paletta egy egészen üde színfoltjáról fogunk szót ejteni, ez pedig nem más, mint a közelmúltban megnyílt Cserpes Tejivó.

Amióta szintén gasztromán kvázi sógorom megemlítette nekem a Lila Körte nevű helyet, azóta hiába minden igyekezetem, hogy elmenjek más cukikat is tesztelni, képtelen vagyok. Pedig elhihetitek nekem, hogy őrületesen hajt a kíváncsiság az új helyek felé, de valami ürüggyel ide mindig visszamegyünk. Négyszer kóstoltam meg a fagyijukat, hátha mégsem olyan jó. De de!

Ma igazán boldogok lehetnek azok, akik élnek-halnak mindenért, ami retro, a László Cukrászda ugyanis 1970 óta várja édesszájú vendégeit.

Amikor először elsétáltam a cukrászda mellett, bevallom őszintén, semmilyen nyomot nem hagyott bennem. Pont az a fajta cukrászda volt, ahová úgy nem feltétlenül mennék be: sötétbarna ablakkeretek, régi betűk, semmi cicoma. Aztán egyik nap fagyit akartunk a kávénkba, így aztán besétáltunk Laci bához és a bodzafagyi után tudtuk, ide biztos, hogy vissza fogunk még jönni...