Minap érdekes dolgok sorozata történt velem: először valamilyen gyerekkori történet kapcsán eszembe jutott egy rég nem látott rokonom. Aztán róla is álmodtam, majd másnap Ernő teljesen véletlenül rákérdezett arra, hogy van-e olyan rokonom, akitől akarva-akaratlanul elsodródtunk egymástól. Említettem neki, hogy igen, épp az éjjel álmodtam róla. De ez még mind nem volt elég, tegnap a munkahelyemen is feljött ez a téma, és meg kellett, hogy állapítsam, nekem valószínűleg most majd valami dolgom lesz ezzel a személlyel. Igazából nagyon hiányzik, nem csak Ő, hanem a gyerekkorom más résztvevői is. Személyek, akik anno mindennaposak voltak az életünkben, barátcsaládok, a gyerekeik, kereszttesók, unokatesók, stb.

Az idei húsvét is eltelt, és ha másért nem is lett volna jó, akkor ismét kiélvezhettünk egy frenetikus hosszú hétvégét.

Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, ünnepekkor a legtöbben hazamegyünk a családunkhoz. Mivel az utóbbi időben magamhoz képest egész sokat voltam otthon, így úgy döntöttem, hogy idén nem megyünk haza, hanem összejövünk a szerelmem testvéreivel és sütünk-főzünk.

Végül aztán, jött otthonról egy telefon így győzött a ’haza kell mennünk’-érzés. Teljesen meg is lepődtem magamon, annyira sziklaszilárd volt az elhatározásom, hogy idén Pesten töltjük a húsvétot, de aztán előtörtek belőlem a gyerekkori érzések...