A Soproni borvidék Győr-Moson-Sopron megyében a Sopron hegység előhegyeinek oldalán, a Fertő tavat szegélyező dombsor és a Sopron-Vasi-síksághoz tartozó Ikva sík lejtőin, valamint Vas megyében a Vas-hegy és a Kőszeghegyalja lankáin alakult ki. Az Alpok lábánál elterülő táj klímaviszonyai kiegyenlítettek. Az évi hőingadozás kisebb, a nyár hűvösebb és csapadékosabb, a tél viszont enyhébb az országos átlagnál. Tavasszal gyakoriak az erős hideg szelek. A borvidék sajátossága, hogy a szőlőterületeket övező magasabb hegyek, illetve a Fertő tó nagy vízfelülete a mikro- és mezoklímát kedvezően befolyásolják. A Világörökség Bizottság a Fertő tavat az azt övező településekkel együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára. A borvidék napjainkban mintegy 1500 hektárnyi területet foglal magába, és érdekessége, hogy az itteni klíma a késői szüretelésű édes borok előállításának is kedvez. Ezek a borok nem új keletűek, jelenlétük 1524-re vezethető vissza.
1871-ben egész Európán végigsöpört a filoxéria, a szőlőtermők réme. A szőlő gyökértetű közismerten óriási pusztítást végzett, melynek fenyegetése az aszút is elérte. Sopron környékén az 1800-as évek végéig a fehér szőlő volt az uralkodó, de a vész sajnos kisöpörte a fehér fajtákat a vidékről, így került előtérbe a vidék mai napig karakteres fajtája, a kékfrankos szőlő az 1890-es évek után. Talán ennek is köszönhető, hogy Sopronról legelőször mindenkinek ez a vörös fajta jut eszébe. És hogy honnan kapta a nevét? Erről több legenda is fennmaradt. A vinoport oldalon olvashatjuk például, hogy „A legenda szerint a kékfrankos neve 1809 óta ismeretes a városban. Ekkor ugyanis a napóleoni francia hadsereg megszállta a Rába vonaláig Magyarországot, így Sopron városát is. Mivel is lehetne az elcsigázott, hatalmas csatában elerőtlenedett testet felfrissíteni? Előszeretettel fogyasztották a helyi borokat, melyekért becsületes katonaemberként fizettek is. Kétféle (papír)pénzük volt: egy kevésbé értékes piros és egy jóval többet érő kék. A soproni boros gazdának helyén volt az esze, csakis kék bankót fogadott el. De ez természetesen csak legenda!” Hogy miért tudja mindenki, hogy ez a történet nem lehet igaz, annak magyarázatát, és további legendákat a honlapon találjuk. A kékfrankos mellett jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és Pinot noir ültetvények is.
A soproni borvidék abból a szempontból is különleges, hogy ennek a vidéknek van a legtöbb német kötődése, emiatt van, hogy Sopronban a bor „házi” eladásának hagyományát "Buschenschank"-nak nevezi. „A borosgazda a saját borát, a saját házánál, meghatározott időszakban, jellemzően évente egy-két alkalommal, két-három héten át kimérhette. Ekkor általában kedvezőbb adózási feltételek mellett adagolhatta a nedűt. Jó üzlet volt, hiszen így háznál el tudta adni borát, nem kellett kocsmába vagy borozóba vinnie. A kimérésben a családtagok dolgoztak. A vendégeket az egyik kiürített szobába fogadták, ahová padokat, és asztalokat raktak. Jó időben az udvaron ihattak a betérők. Azt, hogy melyik háznál milyen bor kapható, egy trükkös jelrendszerrel hozták a vásárlók tudtára: a ház bejárata fölé kiakasztottak néhány fenyőágat (Busch = bokor, köteg), amelyhez hozzátűztek egy fehérszalagot (mely a fehérbort jelképezte), vagy egy vörös szalagot (ami a vörösborra utalt), illetve volt, hogy mindkettő kint függőt. Ha még palack is lógott e kompozícióban, akkor üveges kimérésre is számíthatott a leendő fogyasztó. Az sem volt ritka, hogy egy-egy kereszt is feltűnt a fenyőágak között, akkor az óbor sem hiányzott a gazda kollekciójából.” (Vinoport)
A másik jellegzetes szó a Poncichter (németesen Ponzichter). Így hívták és sokszor hívják még ma is a soproni szőlősgazdákat. „A szó maga a német Bohnenzüchter (babtermelő) kifejezésből ered. Na, nem gúnynévként ragadt rá a szőlősgazdákra, hanem kissé viccesen utalt tevékenységükre, vagyis arra, hogy a tőkék között babot termesztettek. Ennek kettős jelentősége is volt: egyrészt a bab gyökerében nitrogéngyűjtő baktériumok élnek, ami nem csak a babnak, hanem a szőlőnek is hasznos, hiszen így sok mikroelemhez jut mindkét növény, másrészt a bab felszíni hajtása növeli az élő vagy zöld trágyának nevezett „felületet”. Azonban nemcsak babot ültettek ily megfontolásból, hanem paradicsomot illetve burgonyát is. Ami miatt nagy jelentősége volt még a babtermelésnek, az az, hogy ez után nem kellett adót fizetni és a poncichterek a mindennapi kemény munkához egy kalóriadús alapanyaghoz jutottak."