Csütörtök reggel. Kóma. Úgy érzem, ma nem bírok fölkelni. Persze ez az érzés nem új keletű, minden reggel ugyanígy érzem. Aztán szép lassan bekúszik a hálóba a frissen főzött kávé illata…kapok egy puszit és a fülembe súgja: Kész a kávé, kelned kell.

Mosolyra húzódik a szám és tényleg, fölkelek.

A konyhában kávét kortyolgatva szétnézek. A helyiség egyharmadát elfoglalja a papír és műanyag szemét…–Drágám! Segítek levinni a szelektív gyűjtőbe munkába menet… Drágám rám néz és az „értem a célzást” tekintettel válaszol: - Hagyd csak, majd leviszem délelőtt… Jah! Igen, akinek a másik szobában van az irodája…, az végül is a maga rabszolgája, úgyhogy van ideje délelőtt. Szóval szelektálunk. Szépen szortírozzuk a háztartásban gyártott szemetet. Nem olyan rendezett a konyha, de ez nem szempont.

A buszra szállva elgondolkodom: mióta is van szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon? Kik gyűjtenek szelektíven? Az átlaglakásokban elég macerás megoldani…, de megoldjuk.

A húszas- harmincas korosztály jó része - bízzunk benne – szelektál. Van egy réteg, aki környezettudatosan próbál élni, és ez jó. Sokszor látom, apukák kicsi gyerekükkel rakják a kijelölt gyűjtőkbe a szépen szétválogatott „csomagokat”. Ilyenkor mindig mosolyra húzódik a szám, lám-lám a kisember már így nő fel és, ha csak egy picit is, de hozzájárul majd a környezetünk megóvásához.

Aztán délelőtt a város egyik külső részén van dolgom. Ülök a trolin, bámulok kifelé az ablakon, élvezem a harsogó zöld fák látványát, és egyszer csak egy kis téren meglátom a gyönyörű fehér hajú bácsit, aki a szelektív hulladékgyűjtőkbe komótosan rakosgatja a szemetet… és a szám, megint mosolyra húzódik. Úgy látszik megint bedőltem egy sztereotípiának, tudniillik, hogy a most felnövekvő generáció már környezettudatos, hiszen erre tanítják az óvodában, az iskolában és jobb esetben otthon is ezt látják…, de nem. Az választja a „szelektálást”, akinek igénye van rá, és aki átlátja, mennyi segítség ez a jövő nemzedékének és talán még a miénknek is.

Magyarországon 2003-ben került kihelyezésre az első szelektív sziget, Csepelen. Hát nem kapkodtuk el…, de, ugye, jobb későn, mint soha.

Úgyhogy ébredezzünk, és mosolyogva nézzük el, ha a konyhában néha nem férünk a külön gyűjtött szeméttől! Vagy vigyük le sűrűbben?