×

    Warning

    JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

    Thursday, 30 June 2011 06:00

    EFOTT az esélyegyenlőség jegyében

    Written by

    Amióta csak EFOTT-ra járok, szinte minden évből vannak emlékeim, amikor a civil faluban bandukolva egy-egy közösség, alapítvány, egyesület sátra mellett haladtam el, akik valamilyen módon fogyatékkal élő embereket képviseltek. Itt mindig kedvesen fogadják az embert, és szívesen válaszolnak a kérdéseinkre. Nagyon jó, hogy ilyenkor kicsit közelebb tud kerülni egymáshoz ez a két világ. Én egy ilyen alkalommal, talán Velencén ismerkedtem meg a Braille írással, és kipróbálhattam pár percre, hogy hogyan tud tapintással tájékozódni egy vak ember. De láthattunk már EFOTT-on speciális táncprodukciót egy mozgás- és hallássérült társaságtól Debrecenben, és sorolhatnám.

    FESZTIVÁLBÉRLETET NYERHET, AKI TÁMOGATJA A „NEM ADOM FEL” ALAPÍTVÁNYT

    Idén talán az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervezők a sérült emberek támogatására. A „Nem Adom Fel” Alapítványt egy információs SMS számmal segítik, ami úgy működik, hogy az „EFOTT” szót kell SMS-ben elküldenie annak, aki támogatni szeretné a „Nem Adom Fel” Alapítványt. Aki ezt megteszi, egyben exkluzív információkhoz fog jutni a fesztiválról. A 06-90-642-000-es számra küldött SMS ára bruttó 315 Ft. Az SMS üzenetekből befolyt nettó összeget az EFOTT Kft. teljes mértékben a „Nem Adom Fel” Alapítvány részére utalja át. Minden századik SMS beküldő fesztiválbérletet nyer, ráadásul 30 myLife ponttal gazdagodnak a főtámogató fejlődésösztönző programjában, a myLife-ban regisztrált fiatalok, ha az EFOTT-tól kapott válasz SMS-t felmutatják a mobilmárka ügyfélpontján.

    A „Nem Adom Fel” alapítvány együttese, kiknek neve nem meglepő módon: Nemadomfel, egy olyan banda, melynek tagjai kivétel nélkül sérült (értelmileg és látásban korlátozott) előadók. Színvonalas zenéjükkel, különleges stílusukkal, őszinte lelkesedésükkel fellépéseiken mindig nagy sikert aratnak. Az SMS-ben beérkezett összeget a 0. napon fellépésükkel szeretnék megköszönni a fesztiválozóknak. A sok-sok napközbeni program között pedig akad egy különleges, amit mi is ajánlunk szíves figyelmetekbe: csütörtökön 12.00 órától a HÖOK sátorban Interaktív játékok lesznek az esélyegyenlőség jegyében.

    TEHETSÉGGONDOZÁS AZ EFOTT-ON

    Az EFOTT már korábbi években is biztosított fellépési lehetőséget fiatal bandáknak. Idén sem lesz ez másként. A főtámogató segítségével minden délután új arcokkal ismerkedhetünk meg a Djuice U26 színpadán. Még nincs meg a szerencsés fellépők névsora, de az biztos, hogy aki bejut, annak ez hatalmas lehetőség rajongókat szerezni. Bár az időpont elég korai (szerdán és csütörtökön 17.00 órától, hétvégén pedig 16.00 órától láthatjuk őket), azért nagyon jó szórakozást, és sok-sok rajongót kívánunk nekik!

     

    Egy kis kedvcsináló:

    {vimeo}25446287{/vimeo}

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.