Magam sem tudom, hogy hogy kezdődött már, de egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre több bio kozmetikum és tisztítószer foglalta el helyét a polcaimon, kitúrva ezzel a több éve rendületlenül alkalmazott vegyszereket. Ez azért is igen furcsa, mert a mi generációnk még a hipóról Domestosra, a piros spriccelős flakonú ablaktörlőről Clean citrusra, az ecetről a Cillit Bang-re átváltó szülőktől tanult meg takarítani. Gyerekkorunkban elözönlötték az áruházakat ezek az új csodavegyszerek és annyira örültünk a nyugati csomagolásnak, meg az egész lakást belengő virágillatú takarítószereknek (szemben a hipó jellegzetes orrfacsaró bűzével), hogy eszünkbe se jutott utánajárni, mi mindennel is mérgezzük magunkat.
Bőszen kentük a képünkre, kezünkre, testünkre a kőolajszármazékok tömkelegét, boldogan mostunk hajat a ’túinvan’ samponokkal és a ruháinkat a fogalmunk sincs miből álló mosóporokkal, amiket aztán közvetlenül a bőrünkön hordtunk. Mindezek után egyáltalán nem csoda, ha manapság a lakosság 60-70 százaléka allergiás valamire.
Szóval fogalmam sincs, hogy mi indított el a környezettudatos háziasszonyok útján, de bizonyára főként a barátaim lelkesedése ragadt rám. Először csak a bőrömnek akartam megköszönni, hogy annyi évnyi hanyagolás és öntudatlan mérgezés után is még ilyen jó állapotban van, és elkezdtem bio testápolókat és arckrémeket használni. A kör aztán persze bővült a hajápoló szerekkel és tusfürdőkkel, kézkrémekkel, kézmosókkal, stb.
Jött aztán Panni, aki elmesélte, hogy milyen jó is a mosódió, (BiriO meg adott belőle, hogy kipróbáljam), végül így szoktam rá én is. Mosódió mellé meg persze már nem használunk normál öblítőt, úgyhogy abból is kerestem valami környezetbarát terméket. Egyre több Frosch tisztítószer került bele a szatyromba, és mára annyira megszerettem ezt a márkát, hogy egyetlen termék kivételével ma már mindent ezzel takarítok. Egyes egyedül az a fránya Domestos tart ki makacsul nálam. Tudom, lassan olyan vagyok, mint anno a „bigbrádörös Zsánett”, aki végül a Domestos reklámarca is lett, egész addig, míg rá nem jöttek, hogy ezzel a fejjel a termék forgalma csupán csökken. De tény, hogy a Domestos engem megnyugtat. Boldoggá tesz a tudat, hogy néhány percnyi vécépuceválás után egyetlen baci sem éli túl, vagy hogy hiába élünk egy macskával, mégis higiénikussá tudom varázsolni a lakást vele.
Viszont becsszóra, a Domestoson kívül más vegyszer már nincs nálam itthon. Van viszont Frosch mosogatószerem, ablakpucolóm, felmosóm, vízkőoldóm, öblítőm és kézmosóm. És mostanában van még valamim, amire nagyon, de nagyon vágytam már!
Az történt ugyanis, hogy Keresztanyám messze kenterbe veri az összes „TeleShop”-os csatorna összes rátukmálós, művigyoros műsorvezetőjét, akik harmincnyolcszor képesek ugyanazt a mondatot ismételgetni és mélyen a szemedbe nézve győzködni arról, hogy „Neked ezt tényleg meg kell venned, mert ez tényleg életed üzlete lesz!” Én ugyan mindig próbálok ellenállni a kísértésnek, de tény és való, hogy az én szuperügynök Keresztanyám mindig valami nagy-nagy okosságot bótol. És ez most sincs másképp. Így bukkantam rá arra a nagyszerű találmányra, amibe a nagyon környezettudatos énem most épp halálosan szerelmes. Nyugi, nem kell Tőle vennetek semmit, csak elmesélem, hogy ha láttok bárhol ilyet, és épp szeretnétek a háztartásotokban valami újat kipróbálni, akkor ezt mindenképp javaslom.
A csoda pedig nem más, mint a mikroszálas törlőkendők. Aki már hallotta, az most gondolom nagyon elégedetten fog bólogatni, aki nem, annak meg ajánlom a guglit, mert nem szeretném egy konkrét márka kendőit belinkelni, különben még tényleg azt hinnétek, hogy Keresztanyámnak akarok egy kis mellékest szerválni. Először egy sminklemosó kendőt kaptam, amiben az a turpisság (valójában mindegyik kendőben ez), hogy csupán egy kevés kis vizet használva, mindenféle vegyszer nélkül tökéletesen tisztít. Mondanom sem kell, hogy az arcbőröm egy hatalmas ’juhíííííííííííí’-val nyugtázta a tényt, hogy most egy jó darabig semmilyen fölösleges kencét nem kenek rá, és mégis minden este lemosom magamról a fölös sminket. Ezt követte a csoda portörlő rongy, ami meg úgy szippantja magához a port, hogy a porszívóm is elbujdokolhatna mögötte. És most hétvégén hozzám szegődött még egy csodarongy. Ő nem más, mint az ablaktörlő. Na, ez az a rongy (a másik nagy álmom mellett, ami meg egy vízkőoldó törlőkendő), amiért felzokognak majd az eddig órákat, sőt fél napokat az ablaknál görnyedező háziasszonyok. Komolyan mondom, szombat éjjel neki kellett állnom kipróbálni, mert annyi ódát zengtek már róla az ismerőseim (nem, nem csak a Keresztanyám, hanem mindenki, akinek van ilyenje). És hát nem kamu a sztori, miszerint ha a sötétebbik kendőt bevizezed kicsit, az lehozza a kosz nagyját, és aztán ha átfutsz rajta még a száraz világosabbal, akkor meg úgy csillog az ablak, mintha vadonatúj lenne. Megőrülsz! De komolyan! Úgyhogy már csak a vízkőoldós kendőt kell bezsákmányolnom és akkora bio-birodalom leszünk, hogy még!
Akinek most irtóra felkeltettem az érdeklődését ezzel a cikkel a csodakendők iránt, és szeretne jól bevásárolni belőlük, azért mégis jó lenne, ha nem csak úgy valami vadidegentől venné meg ezeket…Na, értitek! (Keresztanyám elérhetősége a szerkesztőségben)