A borvidék a Mátra hegység déli lejtőin, kelet-nyugat irányban a Tarna és a Zagyva folyók által határolt területen, mintegy 15−20 km széles sávban helyezkedik el. A területen ősi hagyományai vannak a szőlészeti-borászati tevékenységnek. A Kárpátok hegykoszorúja óvja a medencét a zord időktől, a Mátra hegység déli délnyugati lejtőin a sok napsugár érleli a bogyókat, a régi tűzhányók talaja pedig minden jóval ellátja a szőlőket, hogy tüzes, illatos jó bort teremjenek. Ez a hely az, „ahol a aap és a hegy összeér”. Az itt készült fehér borok elsősorban friss, virág és gyümölcs illatukról híresek.
Gyöngyös környékén feltárt régészeti leletek sok nép emlékét őrzik, köztük a keltákét is. Honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozó kunok szállták meg, akiknek a szomszédságában a besenyők telepedtek le. E korból eredhet Abasár és Heves települések neve is. 1042-ben Saár határában királyi adományból zárdát építettek, amelyhez szőlőbirtok is tartozott.
Az Árpádházi királyok ideje alatt Gyöngyösnek nem volt különösebb politikai vagy gazdasági jelentőssége. Egy 1261-ből származó okirat Gungus Puspolyt (Gyöngyöspüspökit) szőlőivel együtt az egri rgyhéznak adta. A tatárjárás után a lakott helyek megerősítéséhez és a várépítéshez sok fa kellett. A fakitermeléssel párhuzamosan haladt a szőlőtelepítés.
1334-ben kelt engedély szerint, Gyöngyös város a földesúrtól "menten" választhatja törvényhozó testületét, és a város területén termelt borral szabadon rendelkezik.
A XV. században a borvidék olyan színvonalat ért el, hogy nagyobb mértékben megindult a borkereskedelem.
A törökök elfoglalták Gyöngyöst, aminek fő oka az volt, hogy minél több dézsmabort hajtsanak be, amit a hatvani bég jó pénzen értékesített. A magyarok ugyanúgy próbáltak adót behajtani a gyöngyösieken. Ez a környék visszafejlődését eredményezte. Ekkor a sári, visontai, gyöngyösi, patai és az apci borok voltak híresebbek.
A török uralom után a vidék népe Rákóczit támogatta, s a szabadságharc után a szőlőművesek is jobbágysorba süllyedtek. Az új birtokosok a fejlesztéssel nem törődtek, így a szőlőkultúra csak lassan fejlődött.
Mária Terézia 1755-ös vámrendelete e borvidék borkereskedelmét is sújtotta. A XVIII. század közepén ennek ellenére nagyobb szőlőtelepítések voltak.
A filoxéria pusztítását a mátraaljai szőlők sem kerülhették el. Ebből azonban sikeresen kilábalt, hiszen a napjainkban ez a borvidék adja az ország szőlő- és borexportjának több mint egyharmadát.
A Mátra hegyvonulatai védettséget biztosítanak az északi szelektől, így kedvező mikroklíma alakult ki. Változatos talajú. Megtalálható a pannonagyagon, márgán, löszön, andeziten, riolittufán kialakult csernozjom barna erdőtalaj, fekete nyiroktalaj, agyagbemosódásos barna erdőtalaj, barnaföld, de még humuszos pleisztocén és holocén homok is előfordul. Talajai többnyire mészben szegények.
A Mátraaljai az egyik legszebb borvidékünk. Ha csak a borok miatt látogatunk ide, akkor is nézzünk szét alaposabban, hiszen rengeteg természeti és épített emlékhelyet találhatunk ezen a területen: a gyöngyöspatai románkori templom, a Farkasmályi pincesor, a gyöngyösi Mátrai Borok Háza, Aba Sámuel sírhelye Abasáron, a kisnánai Kompolthy vár, és természetesen maga a Mátra. Ráadásul a gasztronómiai élvezetekben is elmerülhetünk, hiszen a mátraaljai késői szüreteléső fehérborok kitűnő lehetőséget kínálnak finom desszertek elkészítéséhez. Az édességek kedvelőinek ajánljuk, hogy kóstolják meg a mátraaljai szőlőpudingot muskotályos mártással.
További információk: