Én teljes mértékben megértem és tisztelem azokat az embereket, akik az életüket a bor készítésére és népszerűsítésére áldozzák. Már amennyire áldozatnak lehet ezt tekinteni. Anyai nagyszüleim kertjében volt egy akkora darab szőlő, ami tavasztól őszig ellátta hétvégenként a családot munkával. Kapálás, kötözés, kacsolás (ezt felénk hívják így, a túlnőtt szőlővesszők visszavágását jelenti) és persze a legvidámabb, legmozgalmasabb esemény, a szüret. Akkoriban valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy én egész éltemben a szőlővel és a borral foglalkozzak, de jó néhány éve úgy gondolom, akár ezt a hivatást is szívesen mondanám magaménak.

A Bükk Magyarország sokak szerint legszebb hegysége. Az erdőkben, mezőkben, dombokban, hegyekben gazdag táj kiválóan alkalmas szőlőtermesztésre. Hasonlatosan az egri és a tokaji borvidékhez, itt is riolittufába vájt - olykor hatalmas méretű vagy emeletszerűen elhelyezkedő - pincékben tárolják a bort. Némelyik falát, oszlopait népi kőfaragók értékes munkái díszítik. A híres miskolci bort nemes penésszel vastagon borított pincékben érlelték. Az Avas-hegyen, mely mindössze 100 méter magas, valamikor gazdag szőlőskertek voltak, oldalába ezernél is több pincét vájtak.

Az Észak- Magyarországi tájba illeszkedő borvidék a Bükk déli, délkeleti lejtőin, az Egri és Tokaj-hegyaljai borvidék között terül el mintegy 2200 hektáron. A híres vidék két nagyhírű szomszédjának árnyékában még nem tudta kialakítani önálló arculatát.