Vajon mi a jobb? Ha sok barátunk van, vagy csak ha kevés, de azokra mindig, minden körülmények között számíthatunk? Egyébként mitől függ, hogy kinek hány barátja van? Mennyi a sok és mi számít kevésnek? Nézzünk egy kis összegzést a magyarok barátkozási szokásairól!
Az a jó abban, ha az embernek sok barátja van, hogy mindig szolgálnak újabbnál újabb témával. A jelenlegi egy igen kényes és sokakat megosztó: ha a kiszemeltünk a haver exe, illetve a másik oldal, ha az exünk haverja.
Rengeteget agyaltam rajta, vajon mi lehet ebben a helyzetben a legjobb megoldás. Nem volt egyszerű, mivel korábban sohasem kerültem ilyen szituációba. Tanácsot és bölcs gondolatokat vártak tőlem, de ez egyáltalán nem könnyű, hiszen mindkét oldalt meg kell ilyenkor vizsgálni.
A barátság nálam a legszentebb érzések közé tartozik, az érzelmi ranglétrán számomra az anya-gyermek viszony után rögtön a második helyen található. Bár olyan sok mindenről írtam már, azt hiszem, hogy ez az a két kapcsolat, amiről nem tudok anélkül nyilatkozni, hogy ne kezdjek el túlságosan személyeskedni. És mivel ez az oldal nem „O blogja” néven fut, hanem egy kis közösség gondolatformáló irományait tartalmazza, így nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a végén a cikkek nem is témákat boncolgatnak, hanem csupán magamat.
Az utóbbi időszakban azonban az életemben a barátok még jelentősebb szerepet kaptak a korábbinál és boldogan vettem észre, hogy még mindig és már megint és újonnan is, de milyen jó is az, ha az embernek ennyi értékes barátja van!
Mindenki számára ismert az a mondás, hogy ’Madarat tolláról, embert barátjáról’…nos, ha végig veszem, hogy kik is a barátaim, és ha valóban ez az egyik jelentős ismérv, ami alapján megítélhetnek az emberek, akkor nagyon elégedett vagyok magammal.
Ma egy olyan filmet szeretnék ajánlani, amelynek a megnézését kötelezővé tenném minden 6 és 99 év közötti személynek. És a nőknek pedig évente lejátszatnám újból. Csak a miheztartás végett. A címe: Nem kellesz eléggé (He's Just Not That Into You)