Három éve nem voltam fesztiválozni. Valószínűleg ti ezt a vallomást mindössze egy vállrándítással nyugtázzátok, de el kell mondanom, hogy az elmúlt két nyáron, melyeket külföldön töltöttem, száguldozó honvágyvonatom serényen susogó gőzmozdonyát a fesztiválokról való távolmaradásom felett érzett mérhetetlen fájdalommal fűtötték izzadva lapátoló munkások. Valószínűleg amiatt, hogy fiatalabb koromban olyan kevésszer volt szerencsém (meg főleg pénzem) részt venni fesztiválokon, huszonnyolcéves koromra a legfőbb vágyam egy amolyan igazi fesztiválnyár lett. Fintorgók ezrei húzzák le a "sárbanfetrengős" rendezvényeket, de valamiért én imádom ezt a dolgot. Azokban a napokban, mikor fesztiválon vagyok, átalakulok egy két lábon járó multifunkcionális érzékszervvé és csak szívom magamba a rendezvény atmoszféráját.

Nos, magam is meglepődöm azon, hogy én írok fesztiválismertetőt, dehát a világban történnek furcsa dolgok, ugyebár. Megvallom őszintén, nem vagyok egy nagy fesztivál-arc. Sőt, ha anno a munkahelyemen nem dobnak meg egy Sziget hetijeggyel, valószínűleg a porban-fetrengős, rekedtre-üvöltős, nagyon-bekészülős, agyam-eldobós fesztiválok úgy maradtak volna ki az életemből, mint ahogy a házhozrendelős menzakajákból a jóindulat.

Történt azonban, hogy egyszer...